Ország-világ

2020.12.16. 11:02

Szijjártó Péter újabb magyarországi beruházásokról állapodott meg két bajor vállalattal

A külügyminiszter közösségi oldalán számolt be a fejlesztésekről.

A Rosenberger, az egyik legjelentősebb elektronikai beszállító az autóiparban, és már most is 4000 embernek ad munkát Magyarországon. Mai megállapodásunk nyomán a vállalat egy 13,5 milliárd forintos beruházásba vág bele, amihez a kormány 3,7 milliárd forintos támogatást biztosít – közölte Szijjártó Péter.

Kiemelte: mindez azt jelenti, hogy a Rosenberger összesen 150 új munkahelyet hoz létre Nyírbátorban, Jászárokszálláson és Jászberényben.

Külön jelentőséget ad a megállapodásnak, hogy a jászberényi fejlesztés nyomán azok a családok kapnak új munkalehetőséget, akik az Electrolux kapacitás leépítése miatta nehéz helyzetbe kerültek a térségben – hangsúlyozta a miniszter.

Sikerült megállapodást kötni a Knaus Tabberttel, Európa vezető lakókocsi és lakóautó gyártójával is. A vállalat évente több mint 8000 lakókocsit gyárt le a Nógrád megyei Nagyorosziban, és most egy 1,3 milliárd forintos fejlesztés keretében növeli a kapacitását, valamint megkezdi az önjáró lakóautók gyártását is. Ehhez a beruházáshoz a kormány 500 millió forintos támogatást biztosít, amiért cserébe a vállalat 400 magyar munkahely védelmére ad garanciát a világjárvány közepén – ismertette a tárcavezető.

Ezek a megállapodások mind megerősítik Magyarország és Bajorország gazdasági kapcsolatait

– emelte ki Szijjártó Péter. Hozzátette: a német tartományok közül Bajorország az első számú gazdasági partnerünk, ahonnan a második legtöbb beruházás érkezik Magyarországra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!