Történelmi bejelentés

2021.01.29. 14:00

Megnyílt a krk-szigeti LNG-terminál (videó)

Nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdek is, hogy az ország működtetéséhez nélkülözhetetlen energiahordozót, a gázt több forrásból és több útvonalon lehessen megvásárolni és behozni Magyarországra – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a horvátországi Omisaljban, a krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) ünnepélyes megnyitóján.

„Mi itt, Közép-Európában jól tudjuk, hogy részben az öröklött infrastrukturális helyzet, részben pedig történelmi okok miatt az energiaellátás biztonsága országainkban mindig is kardinális fontosságú kérdés volt”

– fogalmazott a politikus, aki egyben megköszönte Horvátország kormányának a meghívást, és történelmi jelentőségű eseménynek nevezete a pillanatot.

Szavai szerint

Horvátország és Magyarország közös történelmének újabb fontos mérföldkövéhez értek.

Sorsdöntő kérdésnek nevezete, hogy megépül-e az észak-déli irányú energiaszállítási infrastruktúra, valamint azt, hogy a közép-európai országok tudnak-e az eddiginél több forrásból energiahordozót, és azon belül is a legfontosabb energiahordozót, gázt vásárolni.

„A mi térségünkben eddig nem adatott meg az a lehetőség, hogy gazdaságosan, észszerűen és jelentős mennyiségben cseppfolyósított gázt vásároljunk”

– mutatott rá.

Mint mondta, az elmúlt hetven évben gyakorlatilag egyetlen importforrással kalkulálhattak, amikor gázvásárlásáról volt szó.

Úgy ítélte meg:

a krki LNG-terminál egy teljesen új helyzetet hozott létre Közép-Európa, és benne Magyarország energiaellátásának biztonsága szempontjából.

Kiemelte: a magyar állam tulajdonában lévő MVM energiacsoport élt is a lehetőséggel, és a terminál legnagyobb ügyfeleként évente egymilliárd köbméternyi cseppfolyósított gáz érkezését lehetővé tévő kapacitást foglalt le.

Ez azt jelenti, hogy

a következő hét év során minden évben, a magyar állam számára, a magyar állam megrendelésére érkezik a legtöbb gáz ebbe a kikötőbe

– fogalmazott.

Kifejtette: a terminál megépítése megadta azt a lehetőséget is, hogy Magyarország energiatörténetében először, egy nyugati vállalattal tudott hosszú távú gázvásárlási szerződést kötni. A Shellel kötött megállapodás értelmében hét esztendőn keresztül évente 250 millió köbméternyi gázt érkezik majd Magyarországra a krki LNG terminálon keresztül – mondta.

Jó hír, hogy az első szállítmány már meg is érkezett – mondta, hozzátéve: büszkék arra, hogy a terminál történetének első beérkező hajója Magyarország megrendelésére szállított cseppfolyósított földgázt.

Szijjártó Péter nagyrabecsülését fejezte ki a horvát kormánynak azért a bátor döntésért, amelyet rendkívül nehéz körülmények között hozott meg.

„Ne felejtsük el, hogy a világjárvány és Horvátországot sújtó természeti katasztrófa ellenére sem hátráltak meg, és pontosan időben be tudták fejezni ezt a beruházást”

– hangsúlyozta.

A miniszter a megnyitót követően további tárgyalásokat folytat Tomislav Coric horvát gazdasági és fejlesztési miniszterrel.

Az adriai cseppfolyósgáz-terminál kapacitása 2,6 milliárd köbméter évente. Az elkövetkező három évre sikerült értékesíteni az összes kapacitását, 2027-ig nyolcvan százalékát, ezt követően pedig – 2035-ig – a felét.

A horvát kormány 2016 áprilisában döntött arról, hogy egyelőre nincs szükség egy nagy kapacitású szárazföldi LNG-terminálra, és először egy úszó terminált épít, amely később alakítható át szárazföldivé.

A Kvarner-öbölben létrehozott terminál 2021. január 1-jén kezdte meg kereskedelmi működését.

A projekt 233,6 millió euróba (83,7 milliárd forint) került, ebből csak maga az úszó LNG-terminál (FSRU) 160 millió euróba.

A horvát kormány százmillió euróval (35,8 milliárd forint) támogatta a krki LNG-terminál megépítését: 50 millió euróval 2019-ben és további 50 millió euróval 2020-ban.

A projektet az európai uniós Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) koordinációs bizottsága 2017. februári döntése szerint 101,4 millió euróval támogatta. A fennmaradó összeget a horvát kormány által elfogadott finanszírozási terv szerint az LNG Hrvatska vállalat és az ország vezető gáz- és árampiaci állami vállalatai (HEP, Plinacro) biztosították.

A Plinacro Zlobin-Omisalj között 16,7 kilométer gázvezetéket is épített, amely összeköti a terminált a szárazfölddel. Ennek értéke 54 millió euró (19,3 milliárd forint), amiből 16 millió euró EU-s támogatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!