építőipar

2021.02.02. 10:55

Új gyárat húz fel Kecskeméten a Hilti (videó)

Új gyárat épít a HILTI Kecskeméten, a gépipari vállalat 7,2 milliárd forintos beruházásához a kormány 1,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztés 73 új munkahelyet teremt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a liechtensteini vállalat 120 országban van jelen, így jelentős siker, hogy Magyarországot választotta új gyára helyszínéül. Felidézte, hogy a HILTI az egyik első külföldi vállalat volt Magyarországon, amely még a rendszerváltoztatás előtt beruházást hajtott végre Kecskeméten.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy minden eddiginél élesebb a beruházásokért folyó verseny a világban. Mint mondta, ennek a versenynek Magyarország az egyik legnagyobb nyertese. A HILTI beruházásának bejelentése a nyolcadik ebben az évben – tette hozzá.

Tavaly 42 százalékkal esett vissza globálisan a külföldi közvetlen beruházások mértéke, Magyarországon viszont 140 százalékkal nőtt – ismertette Szijjártó Péter.

A magyar beruházás-ösztönzési rendszer soha annyi beruházást nem kezelt, mint az előző évben, és a tavalyi 1434 beruházás után ez az év is jól kezdődött – fogalmazott.

A külügyminiszter szerint ezt a sikert Magyarország nem tudta volna elérni, ha szociális alapon osztották volna ki a pénzt, illetve ha az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság nem vált volna az Európai Unió egyik legéleterősebb gazdaságává. A sikerhez hozzájárult az is, hogy a Magyarországon működő vállalatok ebben a nehéz időszakban is sorra a beruházások mellett döntöttek – emelte ki.

Szijjártó Péter a hosszú távú nemzetközi versenyképességet megalapozó beruházásnak nevezte a HILTI fejlesztését.

Hangsúlyozta, hogy a vállalat a magyar gépipar egyik fontos tagja. Jelentős szerepe volt abban, hogy 2019-ben a gépipar 11 százalékkal nőtt Magyarországon, és tavaly is fenntartotta ezt a szintet. Az ágazat november végéig 16 ezer milliárd forintos termelési értéket állított elő, ami gyakorlatilag megegyezik az előző év azonos időszakáéval. A magyar gépipar termelési értékét tehát nem csökkentette érdemben a világjárvány, ami a gépiparban érintett cégek beruházásai nélkül nem így történt volna – fejtette ki Szijjártó Péter.

Takács Gyula, a HILTI Szerszám Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a multinacionális vállalat termékeivel főként az építőiparban dolgozóknak kínál professzionális, rendszerszintű megoldásokat. A HILTI-nek nyolc gyára van világszerte, Kecskeméten 12 ezer négyzetméteren több mint háromezer terméket állítanak elő, a gyár több mint 300 szakembert foglalkoztat.

Az új telephelyen a szerszámgyártást kiegészíti a nagy teljesítményű professzionális rendszerek szerelése, majd várhatóan a rendszerek alkatrészeinek gyártása – jelezte.

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere hangsúlyozta: a HILTI a város egyik legrégebbi külföldi munkáltatója, amely tudáscentrikus megközelítésével segít az egyik legfontosabb cél elérésében, a kecskeméti fiatalok otthon tartásában és kiemelkedő szakemberek kecskeméti letelepítésében.

Mint mondta, Kecskemét az utóbbi években kiemelt helyszíne lett az országban folyó innovatív fejlesztéseknek, és a folyamat a jövőben is folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!