felmérés

2021.03.24. 06:43

A családi vállalkozások bíznak a következő generációban

A vállalatvezetők majdnem két évet szánnának arra, hogy utódjuk biztonsággal átvehesse a vállalkozás irányítását.

A családi vállalkozások vezetőinek háromnegyede bízik abban, hogy gyermeke fogja átvenni a cég irányítását, több mint 40 százaléknál pedig már zajlik az utódlás folyamata – közölte a Budapest Bank (BB).

A Budapest Bank megbízásából országosan reprezentatív felmérés készült 2020 nyarán a 200 millió forint éves árbevételnél nagyobb, 545 magyar tulajdonú cég tulajdonosának, ügyvezetőjének megkérdezésével.

A bank közleményében kiemelte, a megkérdezettek háromnegyede bízik abban, hogy gyermeke fogja átvenni az irányítást, de csak 25 százaléka biztos abban, hogy pontosan ki lesz az utódja a vállalat élén.

A megkérdezettek tisztában vannak azzal, hogy időszerű a generációváltás folyamata, mégis nehéz helyzetben vannak, mert a vállalat irányítása rengeteg időt elvisz, többségük szerint nem marad erőforrásuk foglalkozni a tudatos betanítással, az átadással – írják a közleményben.

A felmérésből kiderült, a vállalatvezetők majdnem két évet szánnának arra, hogy az utódjuk biztonsággal átvehesse a vállalkozás irányítását, a legtöbben jogi és adótanácsadást vennének igénybe a folyamat során, de ismerősökre és személyes segítségre is szívesen támaszkodnak.

A közlemény szerint a megkérdezettek 85 százaléka hallani sem akar a cég értékesítéséről, ugyanakkor sokuk kíváncsi a cég értékére. Legtöbbjüknek konkrét számításai vannak, hogy mennyit is érhet valójában a cége.

Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletág vezetője a közleményben elmondta, úgy látják, a családi vállalkozások életében kiemelt figyelmet kap a cég értékének folyamatos növelése, a legtöbb vállalatvezető a több innovációban és a hatékonyabb munkavégzésben látja versenyképességének erősítését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!