Járvány

2021.04.27. 06:33

Évközi kiegészítő nyugdíjemelés jöhet a járvány miatt

Pótlólagos nyugdíjemelést hajthat végre a kormány a vírushelyzet miatt – nyilatkozta a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András elmondta: az infláció a tervezett három százalék helyett 3,6 százalék lehet, ezért a költségvetési törvény módosítása nyomán 0,6 százalékos évközi kiegészítő nyugdíjemelés jöhet. Ezzel a 2,5 millió nyugdíjas összesen 26 mil­liárd forinthoz juthat. Az infláció alakulásától függően novemberben újabb kiegészítés is járhat.

A nyugdíjasok pontosan ismerhetik a nyugdíj-kiegészítés fogalmát. A nyugdíjak minden januárban az infláció előző évben megbecsült mértékével növekednek, ha azonban a pénzromlás év közben végül nagyobb mértékű lesz a tervezettnél, nyugdíj-kiegészítés jár. A különbözet januárig visszamenőleg illeti meg a jogosultakat, akik rendszerint novemberben kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelés összegét, mégpedig egy összegben.

Az idei költségvetési törvény módosításáról szóló, napokban benyújtott javaslat azonban új menetrendet vetít előre erre az esztendőre,

ennek részleteiről kérdezte a Magyar Nemzet a pénzügyminiszter helyettesét.

Tállai András államtitkár felidézte: az év elején három százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a múlt évben ugyanis arra lehetett számítani, hogy ekkora lesz idén az infláció. „Ám ennél valamivel nagyobb, 3,6 százalékos lehet a pénzromlás” – mondta a miniszterhelyettes, majd azzal folytatta: ha a kormány tartaná magát az eddigi gyakorlathoz, akkor novemberben egy összegben fizetné ki a nyugdíjasoknak a kiegészítést.

„A járvány azonban új viszonyokat teremtett, ebben a helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel igyekszik segíteni a nyugdíjasokat. Ezért a költségvetési módosító javaslat már év közben jelzi, hogy 3,6 százalékra növelhető az esztendő elejétől járó nyugdíjemelés mértéke – magyarázta az államtitkár. – A kormány ilyen intézkedése tulajdonképpen évközi nyugdíjemelést jelentene” – mondta, majd arról beszélt, hogy az előterjesztés értelmében már nyár elején egy összegben megkapnák az érintettek az első hónapokra járó, 0,6 százalékos kiegészítő emelést, azután pedig ennyivel több lenne a havi juttatás. A miniszterhelyettes hozzáfűzte:

a kiegészítő nyugdíjnövelés átlagosan nagyjából évi tízezer forintot jelent. Összességében 26 milliárd forinthoz jut így a 2,5 millió hazai nyugdíjas.

Mi lesz akkor, ha az infláció 3,6 százaléknál is nagyobb lesz? – tették fel a kérdést Tállai Andrásnak. „Ebben az esetben a hagyományos, törvényben rögzített menetrend lép életbe – kezdte válaszát az államtitkár. – Ez azt jelenti, hogy nyár végén a kormány megvizsgálja az infláció alakulását, és ha a várható éves mérték meghaladná a 3,6 százalékot, a nyugdíjasok a különbözetet – ahogy eddig – novemberben, januárra visszamenőleg, egy összegben kapnák meg.”

Tállai András így összegzett: a kormány a bajban lévő gazdasági ágazatok cégei és munkavállalói mellett a nyugdíjasok helyzetén is igyekszik minél többet javítani. Ezért is kezdődött meg már ebben az évben a 13. havi nyugdíj visszaállítása: idén negyedhavi nyugdíjat kaptak a jogosultak, akik jövőre már félhavi juttatással számolhatnak.

A miniszterhelyettes szerint a tulajdonképpeni évközi nyugdíjemelés, azaz az előre hozott kiegészítés is azt a célt szolgálná, hogy a nyugdíjasok anyagi szempontból is minél könnyebben túlléphessenek a járványidőszakon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!