Pénzügy

2021.04.04. 15:10

Újabb jelentős szereplő lépett be a fogyasztóbarát otthonbiztosítások piacára

A Generalinál csütörtök óta elérhető a Magyar Nemzeti Bank minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) minősítést szerzett terméke – közölte a biztosító az MTI-vel.

A közlemény szerint e biztosításnál az ügyfelek javát szolgálja a széleskörű kockázati lefedettség, az ügyfélközpontú kárrendezési gyakorlat, az érthető és ügyfélbarát szövegezés.

A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás legnagyobb előnye, hogy míg az alapkockázatok és alapfedezetek megegyeznek a minősítéssel rendelkező termékeknél, a kiegészítők volumenében és tartalmában lehet különbség, így valóban csak azokra a kockázatokra szól majd a fedezet, amelyeket az ügyfél szeretne – hangsúlyozta a Generali.

Az MNB egyebek mellett azt is kötelezően meghatározta, hogy a biztosítók családbarát, zöld és digitális szempontokat is vegyenek figyelembe biztosításaik kialakításakor – emelte ki a biztosítótársaság.

A minősítés megszerzésével és a termék bevezetésével a biztosító arra számít, hogy a lakásbiztosítások terén is tudatos ügyfélkör kifejezetten keresni fogja a minősítéssel ellátott biztosítást.

A kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartama 100 ezer forint alatti kifizetésnél maximum 5, efölött 10 munkanap lehet.

Az MNB honlapján közölt adatok szerint eddig hat otthonbiztosítás nyerte el az MFO minősítést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!