gyereknap

2021.05.30. 17:25

A hamisított játékok veszélyeire figyelmeztet több szervezet

Az általuk okozott gazdasági kár Magyarországon évente meghaladja a 3,3 milliárd forintot, és ehhez hozzájön a viszonteladók vesztesége is.

A hamisított játékok veszélyesek lehetnek, és az általuk okozott gazdasági kár is jelentős – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület közös közleménye.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott tájékoztatásuk szerint a nem megbízható forrásból származó játékszerek fulladást okozhatnak, mérgező vegyi anyagokat tartalmazhatnak, esetleg olyan hangosak is lehetnek, hogy károsíthatják a gyermekek hallását.

Az általuk okozott gazdasági kár Magyarországon évente meghaladja a 3,3 milliárd forintot, és ehhez hozzájön a viszonteladók vesztesége is – írták.

Az Európai Bizottság adataira hivatkozva hangsúlyozták, hogy a hamisított játékok aránya az EU-t célzó illegális kereskedelemben is jelentős, hiszen a közösség külső határain 2018-ban lefoglalt 27 millió hamis termék 14 százalékát a hamis játékok tették ki. Ez a második legnagyobb arány a cigarettát követően. Uniós felmérések szerint ráadásul a játékszektort érintő hamisítások miatt az elmúlt években több mint 13 ezren veszítették el az állásukat – tették hozzá.

A közlemény szerint az Europol januárban zárult, Magyarországra is kiterjedő akciója szintén jelentős mennyiségű hamisítást derített föl, és ennek eredményeként 125 bírósági eljárás indult. A lefoglalt játékokat rendkívül nehéz megkülönböztetni az eredetiektől, és szinte mindig komoly egészségügyi kockázatot jelentettek, ugyanis nem estek át a törvény által előírt szigorú biztonsági vizsgálatokon.

Idézték a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét, Pomázi Gyulát, aki közölte: a magyar hatóságok folyamatosan dolgoznak azon, hogy visszaszorítsák a hamis játékok piacát. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy vásárláskor fontos tájékozódni, és érdemes magyar gyártótól származó terméket vásárolni.

Mivel a hamisított játékok szinte pontos másolatai az eredeti termékeknek, a három szervezet közös közleményében a megelőzés leghatásosabb módszereként azt ajánlotta, hogy a vásárlók a közismert forgalmazókat, márkaboltokat keressék. Olcsó termékekkel nem éri meg kockáztatni – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!