Járműipar

2021.07.08. 15:46

Egyedülálló kutatási-fejlesztési környezetet ígér a Zalazone

Közép-Európában egyedülálló kutatás-fejlesztési környezetet hoz létre a Zalazone, amely Magyarországot vonzó fejlesztési célponttá teszi – mondta a tesztpályát ellenőrző Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjú szerint.

Hamar Zoltán közölte, hogy

a tesztpályán ma még többnyire járműdinamikai próbákat végeznek, de egyre gyakrabban tesztelnek elektromos és önvezető autókat az ügyfelek.

Még ebben a hónapban elkészül a vezetéstámogató rendszerek tesztelésére épített pályaelem, őszre pedig a települési úthálózatot modellező okosváros valósághű épületei is, így 15 hektáron valóságos városi környezet létesül.

Az igazgató szerint

a Zalazone nagy előnye a néhány napja átadott autópályás tesztkörnyezet, hiszen a régiós versenytársak ilyennel nem rendelkeznek.

Jelentősége abban rejlik, hogy az elmúlt évtized egyik nagy autóipari újítása, az önvezető autó jellemzően autópályás körülmények között működik megfelelően, ezért egyre nagyobb az igény az ennek megfelelő tesztelési lehetőségekre.

Az év végéig elkészülő pályaelemek összköltsége 45 milliárd forint. A kormányzati számítások szerint a beruházás 10 év alatt térülhet meg, és jövőre már nyereséget termelhet.

Hamar Zoltán szerint

a teszpálya hatása nem korlátozódik a megyeszékhely környezetére, hiszen a fővárosi innovációs központok versenyképességéhez is hozzájárul.

A Zalazone fejlesztési környezetéhez ráadásul jelentős egyetemi tevékenység is kapcsolódik, és a közelben épülő Lynx harcjárműgyárra is kiterjedhet a kutatási együttműködés – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!