mkik

2021.09.03. 19:37

Parragh: Magyarországon rendkívül erős a kamara gazdaságszervező ereje

A politika és a gazdaság együttműködése meghatározó tényező, amiben most nehéz időszak jön a választások miatt.

Magyarországon ma rendkívül erős a kamara gazdaságszervező ereje, a térségbeli országokat illetően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) befolyása és szerepe messze a legerősebb – jelentette ki Parragh László pénteken Nagykanizsán.

Az MKIK elnöke a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara (NAKKIK) horvát és szlovén határ menti megyékkel való szorosabb együttműködést előrevetítő gazdasági fórumát követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a magyar kormánynál nagyon sokszor át tudja vinni a kamara a javaslatait.

Hogy Magyarország 2010 után talpra tudott állni egy „görögországi helyzethez hasonló szituációból”, abban nagy szerepet játszott a kamara és az akkor még ellenzéki Fidesz és a későbbi kormány közötti megállapodás – vélekedett a kamarai elnök.

Felidézte, hogy „megmosolyogtak bennünket, amikor 10 éven belül egymillió új munkahely megteremtését ígértük”, vagy hogy 100 milliárd forint fölé emelkedik a magyar export, de mindkettő teljesült. A politika és a gazdaság együttműködése meghatározó tényező, amiben most nehéz időszak jön a választások miatt, „de ezt kellő eleganciával viseljük” – fogalmazott Parragh László.

Polay József, a NAKKIK elnöke arról beszélt, hogy a gazdasági fórum keretében a nagykanizsai kamara újfajta együttműködés lehetőségét indította el a szomszédos horvát és szlovén megyékkel. Egyfajta mini gazdasági régiót szeretnének kialakítani, ami a körforgásos gazdaságra épül, kapcsolódva a dél-zalai városban épülő science parkhoz és a Pannon Egyetem itteni képzéseihez.

Mladen Andrlic, Horvátország budapesti nagykövete úgy vélekedett, hogy az intézményi együttműködési keretek megerősödésének lehetünk tanúi. Magyarország és Horvátország között állami, régiós és helyi szinteken állandó az együttműködés, gazdasági, tudományos vagy akár kulturális területen egyaránt, de szükség van a profitot hozó gazdasági kapcsolatok erősítésére, hiszen ez megteremti a lehetőségét annak, hogy a bevételekből fejlesztések valósuljanak meg és az segítse az adott térségben élők helyben maradását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!