Emelkedett a hazai halfogyasztás

2021.12.20. 06:57

Felkészült a karácsonyi rohamra a hortobágyi halgazdaság

A takarmányárak növekedése miatt 10–20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban.

Felkészült a karácsonyi rohamra a hortobágyi halgazdaság: naponta több tíz tonna feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba a telelőtavakból – közölte a cég vezérigazgatója.

Simon Károly elmondta: az idén egy hónappal korábban, már szeptemberben megkezdődött a téli lehalászás a 2800 hektár vízfelületű tavakból, december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe.

 

A hortobágyi halgazdaság Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata: az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő – ismertette a vezérigazgató.

 

Hozzátette: a halak 60 százalékát saját üzemükben dolgozzák fel és konyhakészen értékesítik, élő halat csak néhány üzletben értékesítenek, és a horgászatoknak adnak el, illetve kisebb mennyiségű növényevőt – amurt és busát – exportálnak Romániába.

 

Simon Károly felidézte, hogy a takarmányárak növekedése miatt 10–20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban.

 

Sokan az utolsó napokra hagyják a vásárlást, így hétvégétől karácsonyig komoly rohamra számítanak saját mintaboltjaikban és az áruházláncokban is – magyarázta a szakember.

 

Elmondta azt is, hogy a 120 embert foglalkoztató halgazdaság tavalyi árbevétele meghaladta az 1,2 milliárd forintot, idén is hasonló forgalomra számítanak.

 

Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás – a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra –, még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.

Borítókép: Ficsor Attila halász egy megtermett, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Fényes-tóegység halastavából kifogott pikkelyes pontyot mutat 2021. december 1-jén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában