Eredménykimutatás

2021.12.16. 06:35

Sikeres első háromnegyedévet zárt az OPUS

Az eredmény a csoport teljes portfólióját megvizsgálva több szempontból is kiemelkedő.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. 23,8 milliárd forintos adózott eredményt ért el konszolidált szinten idén az első háromnegyedévben, ami a tavalyi ugyanezen időszakhoz képest 20,8 milliárd forintos eredményjavulás - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett IFRS szerinti jelentésében szerdán.

Az eredmény a csoport teljes portfólióját megvizsgálva több szempontból is kiemelkedő, mivel a 2021. háromnegyedéves konszolidáció során az eredménykimutatásba az idén kiépített energetika szegmens társaságainál csak az akvizíció napját követő időszak - vagyis az OPUS TIGÁZ Zrt. esetében csak 6 havi, az OPUS TITÁSZ Zrt. esetében pedig csupán egy, a szeptemberi hónap - eredménye számít bele - írták.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. mérlegfőösszegét 47 százalékkal 822,8 milliárd forintra növelte, míg saját tőkéje több mint 23 százalékos növekedést ért el a tavaly év végéhez képest, így a beszámolási időszak végén a saját tőke értéke 280,6 milliárd forint. Megjegyezték, hogy a mérlegfőösszeg-növekedés nagyrészt az energetikai társaságok akvizíciójának eredménye.

A jelentés szerint a csoport 2021. év első kilenc hónapjában a jelen gazdasági helyzetben, amelyet már nagy mértékben érintett a kritikus energiahelyzet és az alapanyagok ugrásszerű áremelkedése, 9,3 milliárd forint konszolidált üzemi eredményt (EBIT) produkált, míg a konszolidált EBITDA közel 26,5 milliárd forintot ért el. Előbbi 6 százalékkal kisebb, utóbbi 1 százalékkal több a tavalyi azonos időszakinál.

Kiemelték, hogy az időszakban a turizmus szegmens továbbra is a pandémia okozta jelentős korlátozások mellett üzemelt, hiszen 2020. január-februárban, a koronavírus-járvány kitörése előtt még a Hunguest Hotels Zrt. összes szállodája üzemelt, valamint a veszélyhelyzeti korlátozások következtében elrendelt üzemszünet idén az első kilenc hónapban kétszer olyan hosszú volt a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. Az üzemszünet ideje alatt közel 250 ezer vendégéjszaka esett ki az idei időszakból - írták.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. összes működési bevétele 17 százalékkal 188,9 milliárd forintra nőtt. A háromnegyedévi összes működési bevételből az ipari termelés szegmens adja a legnagyobb részarányt, 53 százalékot, a mezőgazdaság és élelmiszeripar 30 százalékot, az energetika 10 százalékot, míg a turizmus szegmens az ismert pandémiás környezetben a veszélyhelyzeti korlátozások következtében elrendelt üzemszünet ellenére is 7 százalékos bevételi arányt tudott generálni. Az ipari szegmens bevétele a már ismert megkötött szerződésállomány alapján továbbra is a cégcsoport árbevételének stabil részesedését tudja biztosítani.

A csoport konszolidációs körébe 2021. szeptember 30-ával 39 társaság tartozik, a már működő energetika szegmenssel együtt, míg a bázisidőszakban, a tavalyi év ugyanezen napjával 36 társaság alkotta a csoportot, azonban ezen időszakban az energetikai divízió még nem volt aktív.

A 2021. szeptember 30-ával az OPUS csoportban a foglalkoztatottak létszáma 4637 volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában