Jó hír

2022.01.14. 14:27

Szijjártó: a WizzAir márciustól heti két járatot indít Budapest és Kisinyov között

A WizzAir márciustól heti két járatot indít a magyar és a moldáv főváros között - jelentette be pénteken közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető fontos előrelépésnek nevezte a két ország közötti közvetlen légiközlekedési kapcsolat megteremtését. Rámutatott, hogy a koronavírus-világjárvány komoly kihívások elé állította a gazdaság szinte minden szegmensét, de a turizmus és a légiközlekedés egyértelműen a legnagyobb vesztesek közé tartozott.

   

"Ezért is fontos a légiközlekedés újraépülése, ahogy az is, hogy minél több új járat induljon Magyarországról. Mindezek nagyban hozzájárulnak a gazdaság gyors újraindulásához" 

- hangsúlyozta.

   

Szijjártó Péter a Budapest és Kisinyov közötti járat megindítását fontos előrelépésnek nevezte, kiemelve, hogy az Európai Unió keleti szomszédsága általában nehezen megközelíthető térségnek számít repülési szempontból.

   

Továbbá aláhúzta: a két ország korábban megállapodott a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, így a beoltott magyar állampolgárok, a vakcina típusától függetlenül, mindenfajta teszt- vagy karanténkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak Moldovába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában