Exkluzív

2022.06.01. 20:52

Máris megvan, ki válthatja a távozó MÁV-vezért

A Világgazdaság információi szerint Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója válthatja a MÁV-Volán csoport élén Homolya Róbertet, akit rengeteg kritika ért az európai összevetésben is nagyon magas vontatásienergia-ár miatt.

A Világgazdaság információi szerint Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója válthatja a MÁV-Volán-csoport élén Homolya Róbertet, aki június 15-i hatállyal távozik posztjáról. A szakember 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató cégét, és a váltást bejelentő Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a közleményében azt állítja: irányítása alatt a járványhelyzetben is megbízhatóan működött a vasúti közlekedés.

Az ő vezetésével indult a Volánbusz MÁV csoportba integrálása, és számos jelentős fejlesztés, például a Nyugati pályaudvar felújítása.

Homolya Róbert csak az elnök-vezérigazgatói pozíciótól búcsúzik, a TIM a teljes magyar vasúti ágazatot képviselő Hungrail Magyar Vasúti Egyesület vezetésében a továbbiakban is számít a közreműködésére.

Pafféri Zoltán 2018-tól a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter társasági portfólióért felelős helyettes államtitkára volt, így felelt többek között a MÁV Zrt., a Volánbusz Zrt. és a HungaroControl Zrt. tulajdonosi joggyakorlásáért is. A szakember 2018-tól a Volánbusz Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, a Rába Nyrt. felügyelő- és auditbizottságának elnöke, a MÁV Zrt., majd a GYSEV Zrt. igazgatóságának tagja volt. A MÁV-nál a kiemelt projekteket irányította, 2016 és 2018 között pedig a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. élén állt.

HOMOLYA Róbert
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávjának kiválasztásáról tartott sajtótájékoztatón az Innovációs és Technológiai Minisztériumban 2022. április 12-én.
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Szakmai körökben hosszabb ideje Kovács Imrét emlegetik a MÁV első számú vezetői pozíciójára alkalmas szakemberként, de nem tudni, hogy most a döntéshozó körben felmerült-e a neve. Kovács Imre a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatósági elnöke, az osztrák Rail Cargo csoport igazgatósági tagja.

Előzőleg a MÁV Cargo Zrt. felső vezetői posztjait töltötte be a vezérigazgatóig bezárólag (a MÁV Cargo a Rail Cargo korábbi neve), még korábban pedig a GYSEV Zrt.-nél volt kereskedelmi, illetve más felső vezető.

Homolya Róbert távozása, utódjának keresése összefügghet azzal, hogy a szakminisztérium új közlekedésért felelős államtitkárának, az egyébként is közlekedési szaktekintélyként számon tartott Vitézy Dávidnak határozott elképzelései vannak a MÁV Zrt. további működtetéséről. Hogy ebbe Homolya Róbert miért nem fér bele, nem tudható, és persze az sem, hogy közvetlenül ki vagy mi áll a vezető leváltása mögött. Ám az ismert, hogy az elmúlt hónapokban rendre visszatérő téma volt a MÁV által fizettetett, európai összevetésben is nagyon magas vontatásienergia-ár, ami a hazai vasúti árufuvarozás ellehetetlenülésével fenyegetett, legalábbis az érintett vállalatok szerint. Persze, a MÁV első számú vezetőjének mozgásterét is behatárolják a jogszabályok és a tulajdonosi döntések.

Talán jelzésértékű, hogy a TIM a közleményében célként fogalmazta meg, hogy az újonnan életre hívott Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) közreműködésével az utasok igényeihez igazodó, az autózással árban és időben is versenyképes szolgáltatási kínálat, egységes menetrend és összehangolt tarifarendszer alakuljon ki. A jövőben a kötött pályás fejlesztések stratégiai tervezése is az NKK-hoz tartozik majd – a megvalósításában az Építési és Beruházási Minisztérium lesz a szakmai partnere –, a vezetését pedig ideiglenesen éppen Vitézy Dávidra bízták, az új vezérigazgatót a következő hetekben nevezik ki.

A szakember szintén küldetésként beszélt a minőségi, vonzó közösségi közlekedési kínálat kialakításáról.

Nem csupán a MÁV-Volán csoportnál történt jelentős vezetőváltás, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden két vezérigazgatót is kinevezett. A Magyar Export-Import Bank Zrt. élére Jákli Gergely helyett Kisgergely Kornél került, aki jelentős banki és gazdaságpolitikai felső vezetői tapasztalattal rendelkezik, többek között a Magyar Fejlesztési Bank főigazgatói feladatait látta el. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. első embere pedig a távozó Rózsa Zsolt után június 1-jétől Lakner Zsuzsa lett, aki a közlemény szerint szerteágazó elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik a vagyongazdálkodás területén.

Borítóképünkön Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában