Támogatás

2022.10.19. 15:29

Rajtol az energiatámogatási program – holnaptól lehet regisztrálni

Az elhúzódó háború és a szankciós felárak drasztikus mértékben drágították meg az energiahordozókat egész Európában. A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza október 20-án, csütörtökön kezdődik meg – közölte az MTI a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye nyomán.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási programban magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek vehetnek részt. 

A pályázóknak 2021-ben teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük, a cégkivonat szerinti főtevékenységük alapján a feldolgozóiparban kell működniük, vagy tavalyi értékesítésük nettó árbevétele legnagyobb részének feldolgozóipari tevékenységből kell származnia. További feltétel, hogy a múlt évi adatok alapján energiaköltségük elérje az árbevételük 3 százalékát.

A kormány a cégektől október, november és december havi áram, gáz és távhő költségnövekményük felét vállalhatja át, legfeljebb 500 ezer eurónak megfelelő forintösszegben. A pályázóknak 2024 végéig energiahatékonyságot növelő beruházást kell végrehajtaniuk. A programban a Széchenyi újraindítási beruházási hitelből megvalósítandó fejlesztéshez kaphatnak vissza nem térítendő forrást az önerő kiegészítésére. A támogatás fejében vállalják azt is, hogy idei harmadik negyedévi statisztikai állományi létszámuk nem csökken tíz százaléknál nagyobb mértékben 2023 szeptember végéig – sorolta a feltételeket a minisztérium.

Az igénylés két szakaszban történik, a folyamat a csütörtökön megkezdődő regisztrációval indul. 

A www.energiatamogatas2022.hu címen elérhető online felületen december közepéig várják a lehetőség iránt érdeklődők jelentkezését. A regisztrálás időpontja nem befolyásolja a támogatás megítélésének sorrendjét. A vállalkozóknak a kitöltéshez egyebek mellett ügyfélkapus felhasználónevüket, jelszavukat és tavalyi negyedik negyedéves energiaszámláikat is érdemes előkészíteniük.

"Magyarország, a magyar gazdaság megerősödve került ki a világjárványból, a kormány erre törekszik az újabb kihívások kezelésében is. Az energiatámogatási program az emelkedő rezsiterhek részleges átvállalásával azonnali segítséget kínál, az energiahatékonysági beruházások ösztönzésével pedig hosszabb távon mérsékli a feldolgozóipari cégek energiaköltségeit. A felhasználás csökkentésével a kezdeményezés a hazai ellátásbiztonság erősítéséhez is hozzájárul. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű pályázat az ipari teljesítmény több mint kilenctizedét adó feldolgozóipar vállalkozásainak talpon maradását, a munkahelyek megtartását szolgálja" 

– idézte Palkovics László technológiai és ipari minisztert a TIM közleménye.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában