Előrejelzés

2023.03.24. 14:29

Alapjogokért Központ: túl vagyunk az inflációs csúcson, decemberre egy számjegyű lehet a pénzromlás

Minden jel szerint túl vagyunk a legfőképpen a brüsszeli elhibázott szankciós politika okozta általános pénzromlási folyamat csúcsán - állapította meg inflációs kutatásának eredményeit értékelve az Alapjogokért Központ az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

Illusztráció

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Neil Hall

"Persze ha megszüntetnék a szankciókat, az árdrágulás rövid távon akár meg is feleződne, de a februári éves alapú infláció, ha kis mértékben is, csökkent (0,3 százalékkal) a januárihoz képest" - írták.

Ebben mindenképpen szerepet játszanak a Gazdasági Versenyhivatalnak a széleskörben elterjedt agresszív kiskereskedelmi árazást visszaszorítani hivatott fogyasztóvédelmi vizsgálatai, amelyeket hamarosan kiegészít egy interneten keresztül is követhető árfigyelő adatbázis - hangsúlyozta az Alapjogokért Központ.

Hozzátették, hogy "a jól kalibrált árstopok és a rezsivédelmi politika" is az infláció ellen hat, "ez utóbbi eredménye, hogy a háztartási gázfogyasztás 80, a villamosáram-fogyasztás 65 százaléka a rezsicsökkentett kategóriába tartozik".

A nemzetközi térben azonban újabb, nem várt kockázatként jelenik meg az amerikai és európai bankpiaci fejlemények kapcsán előállt romló piaci és bizalmi hangulat, amely lassíthatja a kedvező inflációs folyamatokat 

- hívták fel a figyelmet.

Összességében azonban kutatásuk szerint "jó esély van arra, hogy az év második felében már gyorsabb ütemben csökkenő infláció az év vége előtt egy számjegyűvé váljon".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában