Fejlesztések

2023.05.25. 13:20

Az Egészségipari támogatási programban 87 milliárd forintnyi beruházás valósult meg

Az Egészségipari támogatási programban (ETP) három körben összesen 87 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások - mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten. Varga Mihály a program cégtalálkozóján közölte: 57 céget támogattak, amelyek 67 helyszínen 83 fejlesztést valósítottak és valósítanak meg. A lezárt projektek közül sok esetben már a termelés is elkezdődött, jellemzően a kutatási-fejlesztési támogatási programok megvalósítása van még folyamatban.

MW

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az Egészségipari támogatási program cégtalálkozóján a Pénzügyminisztérium pénztártermében 2023. május 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Tavaly már 22,5 milliárd forint összegű értékesítés kötődött a támogatási programban elindított beruházásokhoz, ez pedig a miniszter szerint azt jelzi, a piac visszaigazolta, hogy ezekre szükség van.   

Varga Mihály kiemelte, 

a jövőben úgy számolnak, hogy évente legalább 170-180 milliárd forintnyi termék fog bekerülni a magyar gazdaságba vagy az export piacokra ezen vállalkozások tevékenysége révén. 

Ezáltal egyrészt csökkentik majd az importfüggőséget ezek a vállalkozások, amelyek egyúttal javítani tudják az ellátás biztonságát, másrészt pedig az ország külkereskedelmi mérlege is javul.   

Varga Mihály szerint nemzeti büszkeségre is okot adhat, hogy Magyarország önállóvá válik - egyebek mellett - orvosi maszkok gyártásában 

- mondta a miniszter, aki arra is rámutatott, hogy 

a beruházásokkal növelték a gyártókapacitásokat az egyéni védőfelszerelések, a higiéniai textil alapanyaggyártás terén, valamint az orvosi műszerek, például mikroszkópok, mobil röntgen, lélegeztető gépek, illetve a vakcinagyártás területén is.   

Az Egészségipari támogatási programot 2020 nyarán indították el azzal a céllal, hogy a magyarországi vállalkozások a beruházásaikhoz, kutatási-fejlesztési tevékenységeikhez támogatást kapjanak a hazai egészségipar erősítése érdekében. Ezen felül arra is törekedtek, hogy a gyógyszer és gyógyászati eszköz gyártás erősödjön, a hazai gyártó helyek száma és kapacitása pedig növekedjen - idézte fel a pénzügyminiszter.   

El kell érni, hogy egy következő esetleges járvány helyzetben, a globális ellátási láncok megszakadása esetén is biztosítható legyen a hazai egészségügyi ellátás

- mondta Varga Mihály.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában