Stratégiai ágazat

2021.05.07. 12:13

Bővíti és erősíti az élelmiszeripart az Agrárminisztérium

A következő időszakban bővítjük és erősítjük az élelmiszeripart, növeljük a hozzáadott értéket, hogy még több jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön a polcokra – jelentette ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a tárca pénteki közleménye szerint.

Az államtitkár emlékeztetett: az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot, ez az összeg a következő hét évben a Vidékfejlesztési Programban jelentősen nő, és terveink szerint eléri a 750 milliárd forintot. Hozzátette: a magyar kormány stratégiai ágazatnak tekinti az élelmiszeripart és ennek szellemében dolgozik tovább a jövőben is.

Erdős Norbert szerint a következő időszakban is szükség lesz a gazdák és a feldolgozók kitartására és szorgalmára, akik minden nap biztosítják, hogy az emberek asztalára minőségi étel kerüljön.

„Akik elhivatottságukkal példát mutatnak, ilyen vállalkozók, akikhez ma is ellátogattam” – tette hozzá, miután megtekintette a Szentkúti Tejüzemet, a Kiss Torma Kft. üzemét, a Szécsi Kertészetet, a Pro-duck Kft.-t, valamint a Szalai Kertészetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!