Kormányinfó

2018.08.14. 17:02

Gulyás Gergely: 20 millió embert is ellát búzával a magyar mezőgazdaság

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar mezőgazdaság nem tízmillió, hanem húszmillió ember ellátásához szükséges étkezési búzával rendelkezik.

Budapest, 2018. augusztus 14. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2018. augusztus 14-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Gulyás Gergely keddi sajtótájékoztatóján kiemelte: Magyarországon idén 4,8 millió tonna búza termett. 1,2 millió tonna gabona elég egy tízmilliós ország élelmezésére, vagyis ma Magyarország búzával 20-22 millió embert is képes ellátni, ami jól mutatja a magyar mezőgazdaság erejét – hangsúlyozta. A tárcavezető úgy látja, rendkívül előnyös, hogy amikor a világban sok helyen az éhínség veszélye fenyeget, Magyarország exportálni is képes búzát.

A miniszter elmondta, hogy komoly növekedés történt a magyar turizmusban, az összesített vendégforgalom az idén a tavalyihoz képest eddig 5,3 százalékkal emelkedett, a szálláshelyek bevételei pedig több mint 10 százalékkal növekedtek az első félévben. Közölte: a külföldi vendégek száma 4 százalékkal, a belföldieké 6,8 százalékkal emelkedett időarányosan a tavalyi évhez képest. Kiemlelte: a SZÉP-kártya-használat sem volt soha ilyen magas, júniusig összesen 8,5 milliárd forintot költöttek el SZÉP-kártyával. A tárcavezető összegzése szerint a turizmus hosszú távon is a magyar versenyképesség fontos ágazata.

Felhőkarcoló-tilalmat vezetnek be Magyarországon

Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a kormány tárgyalt a magasházakról, és a kabinet szándéka egyértelműen az, hogy a Budapest megőrizhesse hagyományos arcképét, ezért felhőkarcoló-tilalmat vezet be Magyarországon. Hozzátette: a szabályozás szerint 65 méterig nem esnek a szabályozás alá az épületek, 65 és 90 méter között bonyolult, esztétikai szempontokat is figyelembe vevő engedélyezési folyamat lesz szükséges, 90 méter feletti felhőkarcoló pedig nem épülhet a hatályba lépést követően.

Elmondta: a Molnak, az OTP-nek és a Richternek, mint a magyar gazdaság három regionálisan is jelentős zászlóshajójának informális egyeztetéseken ajánlották fel, hogy székházat, toronyházat építhessenek. Közülük a Mol volt az egyetlen, amely élni kívánt ezzel, így 120 méteres magasháza épülhet meg. Elmondta: a Mol épületéről még a szabályozás megszületése előtt született döntés.

Az átlagbérhez kötötték a képviselői fizetéseket

A miniszteri fizetések kérdéséről Gulyás Gergely azt mondta: fő szabály szerint a kétszerese a képviselői alapbérnek a miniszteri fizetés, a képviselői bért pedig az átlagbérhez kötötték, így, ha az csökken, akkor a miniszteri, képviselői fizetés is csökken. Itt hosszú távon is egy olyan sorsközösség van, ahol együtt sírunk, együtt nevetünk – fogalmazott.

Kifejtette: összességében 65 százalékos béremelés történt az elmúlt 8 évben, ugyanakkor az állam a legvégére hagyta magát, csak azok után emelkedik a közszolgák és a miniszterek fizetése, hogy korábban a rendvédelemben, a pedagógusoknál és a katonáknál is megvalósult a béremelés. Gulyás Gergely elmondta: két olyan tárca nélküli miniszter van, akik vagyonfelügyelettel foglalkoznak, ezért rájuk a gazdaság szabályai érvényesek, ők ezért keresnek ötmillió forintot.

Áttekintik az ÁSZ által feltárt szabálytalanságokat

Gulyás Gergely az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kórházakat érintő vizsgálatáról szólva kijelentette: a kormány komolyan veszi az ÁSZ által feltárt visszásságokat, ugyanakkor a jelentés 2008 és 2015 közötti időszakra vonatkozik, és a nem állami fenntartású szakrendelőket is vizsgálta. Közölte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) át fogja tekinteni, hogy a feltárt szabálytalanságok fennállnak-e még, és ha igen, akkor a szükséges intézkedéseket meg kell tenni.

Mint mondta, a kormány fog erről tárgyalni, de egyelőre azt szeretnék látni, hogy 2015-höz képest változott-e, és ha igen, akkor jó irányba változott-e a helyzet, és a szaktárca szerint miként garantálható a hatékony gazdálkodás a intézményekben.

A német-magyar kapcsolatok erejének bizonyítéka a BMW-beruházás

A német-magyar kapcsolatok távlatosságának és erejének bizonyítéka a BMW német autógyár debreceni beruházása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón. Közölte: az a 400 hektár terület, amely a beruházáshoz szükséges, egymilliárd forintot ér, de a beruházás volumene egymilliárd euró, tehát az érintett termőföld hasznosítása nem lehetne ilyen kifizetődő más módon, ráadásul rengeteg új munkahely jön létre.

Kitért arra: Debrecen városfejlesztése is új szakaszba léphet. A beruházással már a harmadik nagy német prémiumautó-gyártó is megjelenik Magyarországon, és az ország nyugati és középső része után a keleti régióban is nagy járműipari beruházás valósul meg – mondta Gulyás Gergely. Közölte: nagyságrendileg ezer munkahely jön majd létre.

Létszámcsökkentés jön a közigazgatásban

A tárcavezető arról is beszélt, hogy óvatos becslés szerint 15-20 százalékos létszámcsökkentés lehet a központi közigazgatásban, a cél, hogy ez január 1-jére megvalósuljon. Kifejtette: kevesebb mint 14 ezren dolgoznak ma a minisztériumokban és a háttérintézményekben, de ez a szám csökkenthető. Az intézkedés célja nem a költségmegtakarítás, hanem a párhuzamosságok megszüntetése a rendszerben, hiszen a fejlesztések, a digitalizáció következtében ma kevesebb munkatárs is elegendő lehet ugyanazon feladatok ellátására – magyarázta.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a cél a hatékony, gyors és olcsó központi közigazgatás. Úgy vélte, indokolt áttekinteni, hogy milyen munkakörökben mennyien dolgoznak, hogy a felesleges álláshelyek megszűnjenek. Az intézkedéssel egyidejűleg minőségi bérfejlesztésre is lehetőség nyílik – mutatott rá.

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2018. augusztus 14-én

MTI Fotó: Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!