otthonteremtési program

2020.12.22. 06:29

Lesz elegendő kapacitás a lakásfelújításokra

Legalább tíz-tizenöt százalékkal több lakás felújítási munkálatait végezhetik el jövőre, a lakásépítésekben 2022-től várható felfutás. Koji László, az építési vállalkozók szövetségének elnöke elmondta, az otthonteremtési program új intézkedései mind a megrendelőknek, mind a kivitelezőknek kedvezők.

Az otthonteremtési program a lakásépítések ütemének fenntartását és a lakásfelújítások jelentős felfutását hozhatja jövőre – összegzett a Magyar Nemzetnek Koji László. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy az építőipari kapacitások mind az építések, mind a felújítások területén rendelkezésre állnak, és bár volt fluktuáció, az ágazat tartotta a 340 ezres létszámát. A nagyfokú kereslet miatt probléma egyedül a fővárosban és agglomerációjában lehet, de ott ez nem újdonság, mert az elmúlt években is többet kellett várni a szakemberekre, a kivitelező vállalkozásokra.

Koji László szerint az otthonfelújítási támogatás eleve jelentős, 10-15 százalékos bővülést hoz majd a felújításoknál, de a hitellehetőséggel mindez biztosabb alapokat is kap.

Az ÉVOSZ becslései szerint az idén mintegy 180-190 ezer lakóingatlan felújítása történhet meg, jövőre bőven meghaladja majd a 200 ezret.

A kedvezményes hitel nagyon fontos, biztossá teszi a felújítások finanszírozását, a megrendelőnek és a kivitelezőnek is nagy segítséget jelent.

Felújítási munkák sokszor éppen azért szoktak megakadni, mert finanszírozási nehézségek adódnak, így azonban folyamatos és kiszámítható lehet a pénzügyi ütemezés, sokkal kisebb eséllyel alakulhatnak ki elszámolási viták

– fogalmazott Koji László.

Mint mondta, a most záruló évet alapvetően kivárás jellemezte, ami a rendeződő kérdésekkel és a családtámogatások erősítésével át fog fordulni. „Bár a koronavírus-járvány az első hullámban még kevésbé érintette az építőipart, az őszi második hullámban például sok épülő lakás befejező munkálatait lassította” – jegyezte meg Koji László, aki szerint ezért sok ingatlan átadása csúszik egy negyedévet. Ezért nem lesz elérhető az ÉVOSZ által várt 25 ezres újlakás-szám: az év végére ígért ingatlanok egy része 2021-re tolódik, így idén mintegy 22-23 ezer lakásnál állhat meg a számláló. Koji László szerint nagy szó, hogy ez a mennyiség tartható lesz jövőre is, a lakásépítések sajátosságaiból, több évig eltartó fejlesztéséből fakadóan növekmény 2022-től várható majd.

Mindemellett szerinte a 2020-ra irreálisan magasra emelkedő négyzetméterárak is sok bizonytalanságot okoztak. A használt lakóingatlanok ára éves összevetésben már mérséklődött, az új lakások ára év közben megállt, a január­tól érvényes kedvezményes áfa pedig árcsökkenést is hozhat.

Koji László jelezte, azoknak a megrendelőknek, akik nettó árra plusz áfára szerződtek, és még nem fizették ki a teljes vételárat, értelemszerűen teljes egészében megjelenik az 5 és a 27 százalékos forgalmi adó közti különbözet, de más esetekben is előfordulhat néhány százalékos árengedmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!