pótlólagos garancia

2018.05.23. 13:51

Nagyobb biztonságban lehetnek az utasok az utazásszervezők csődjekor

Az új szabályozás miatt a vagyoni biztosíték kiterjed a befizetett előlegek, illetve a részvételi díjak visszafizetésére is.

Forrás: Shutterstock

Két részre bomlik az utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka július 1-jétől, az egyik pillért csak a befizetett előlegek, illetve részvételi díjak visszafizetésére lehet felhasználni, a másikat pedig a külföldön rekedt utasok ellátására és hazaszállítására – közölte Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán szerdán.

Felidézte, a tapasztalatok szerint a csődbe ment utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka általában arra ment el, hogy hazahozták az utasokat, de arról nem gondoskodtak, hogy a már befizetett részvételi díjakat is vissza tudják fizetni.

Lambert Gábor hangsúlyozta, az új szabályozással nagyobb biztonságban lehetnek az utasok, bár azt a gyakorlat dönti majd el, milyen biztosítást kötnek az utazásszervezők. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a fedezetek meglétéről az utazásszervezőnek még a szerződéskötés előtt kötelező tájékoztatni az utasokat.

A Mabisz kommunikációs vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a pótlólagos garancia csak az utazásszervezők csődje esetén ad védelmet, nem helyettesíti a hagyományos utasbiztosítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!