Fesztivál

2017.07.25. 08:16

Nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó lesz Jászberényben

Harmadszor rendezik meg augusztus első hétvégéjén, szombaton Jászberényben a nemzetközi mézvásárt és méhésztalákozót, amelyet a méztermelők, a méhészeti eszközgyártók, valamint a forgalmazók legnagyobb magyarországi szakmai eseményeként jegyeznek.

Molnár György, a szervező Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a jubileumi rendezvény célja a magyar mézfogyasztás népszerűsítése, a figyelem felhívása a hazai méhészszakmára.

Az elnök hozzátette: az eseményen részt vesznek a már működő mézlovagrendek képviselői is, mintegy 7-8 ezer emberre számítanak. Kiemelte: a magyarlakta területeken összesen 15 mézlovagrend működik, ebből kettő országhatáron kívül. Az eseményen felavatják az újonnan alakuló Jászsági Mézlovagrendet is, amelynek tagjait a mézkirálynő üti lovaggá.

Az ünnepélyes megnyitó után adják át az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kitüntetéseit és a Zsidei Barnabás-díjat. A szakmai programban szó lesz egyebek mellett az új méhbiztosítási lehetőségről, a méhpempő és a propolisz hatásairól. A résztvevők a méhcsípés veszélye nélkül bemutatón láthatják egy méhcsalád kezelésének módját, továbbá füstőlőgyújtó és keretszegő versenyt is rendeznek a vállalkozó kedvűeknek.

A rendezvényt sztárvendégek, méhészeti eszközök kiállítása és vására színesíti. Lehetőség lesz méz- és méhészeti termékek kóstolására, az érdeklődők megismerkedhetnek a mézeskalács- és a gyékénykaskészítés technikájával. A kísérőprogramok között egyebek mellett népművészeti kirakodóvásár, kézműves foglalkozás is szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!