versenyhivatali eljárás

2021.10.22. 12:44

Rekordösszegű bírságot kapott a teljes hazai műtrágyapiacot uralni akaró kartell

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására; a nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre. A cég ahhoz a Bige Lászlóhoz köthető, aki a baloldal egyik fő támogatója.

2016.09.22. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (b), Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója (b2), Bige Zoltán, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa (k), Szilágyi János, a Nitrogénművek Zrt. vezérigazgatója (j2) és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) a Nitrogénművek Zrt. 140 milliárd forint értékű beruházásáról tartott tájékoztatón Pétfürdőn 2016. szeptember 22-én. Fotó: Móricz-Sabján Simon

Forrás: Vlággazdaság

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A GVH pénteki közleményében jelezte: a Nitrogénművek Vegyipari Zrt., illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó- és forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták viszonteladóik számára a termékeik végfelhasználói árait, sőt azt is, hogy mely vevők felé értékesíthetik tovább azokat. A cégcsoport emellett a külföldről történő beszerzés korlátozása érdekében jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak.

A közlemény szerint a Nitrogénművek Zrt. üzemelteti Magyarország egyetlen műtrágyagyárát, a hazai piacon így csak az import jelenthet számára versenyhelyzetet. A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy a cégcsoport olyan komplex megállapodásrendszert alakított ki a stratégiai partnereivel, amely gátolhatta a vevőkért folytatott versenyt. A megállapodások a Nitrogénművek termékei szabad árazásának korlátozására irányultak,

a magas kötbérrel terhelt elvárt rendelésmennyiség, illetve a kizárólagossági kikötések pedig a helyettesítő termékek beszerzésének és értékesítésének korlátozását célozták.

A cég – forgalmazóival együtt – emellett a vevők egymás közötti felosztására is törekedett.

Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak. A műtrágya-kartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest magasabb árakkal szembesülhettek. Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag-utánpótlás szempontjából meghatározó jelentőségű,

a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével tovább gyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat

– hangsúlyozta a versenyhivatal.

A versenyfelügyeleti eljárásban összesen 11 hazai cég volt érintett, ebből kettő vétlennek bizonyult, így velük szemben a GVH megszüntette az eljárást. A kartellező kilenc vállalkozás közül kettő elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal. Az együttműködő cégek egyike a hatályos szabályok szerint a bírság teljes elengedésében, másikuk pedig csökkentésben részesült, így nyolc vállalkozás kapott bírságot a jogsértésekért.

A bírságok kiszabásakor a GVH versenytanácsa, gyakorlatának megfelelően a kartellel érintett áruk értékesítése révén elért árbevételt vette alapul.

A hosszú időn keresztül folytatott és kiterjedt jogsértések miatt a versenytanács összesen 14,1 milliárd forintos pénzbírságot rótt ki

a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása mellett a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-re és a Cargill Magyarország Zrt.-re – közölte a versenyhivatal.

Borítókép: Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója (balról a második) Pétfürdőn 2016. szeptember 22-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!