7,5 is lehet a növekedés

2021.09.24. 11:05

Varga Mihály: rekordmagas lehet a gazdasági növekedés az idén

Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában.

A tárca becslései szerint 7-7,5 százalék közötti növekedés lehet 2021-ben.

A világgazdaság növekedési motorjai újraindultak a meghozott gazdaságpolitikai intézkedésekkel, így 2021 már a növekedés jegyében telik

- mondta.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2021. szeptember 24-én
Fotó: Soós Lajos / MTI

Kilenc olyan uniós ország van, amelyik elérte a válság előtti állapotot, ezen kevesek közé tartozik Magyarország is – tette hozzá.

A gazdaság újraindulását a munkaerőpiaci helyzetkép jól tükrözi:

soha nem dolgoztak annyian, mint most, amikor meghaladta a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma.

Március vége óta a tárca heti gazdasági indexe (HGI) folyamatos növekedést jelez; július és szeptember között átlagosan 6,3 százalékos növekedést mutat.

Azért volt erős a magyar gazdaság teljesítményének felpattanása, mert mind monetáris, mind fiskális oldalról jelentős intézkedések történtek. A gazdaság újraindítására hozott intézkedések a GDP 30 százalékát tették ki 2020-ban – jelezte. A 7,5 százalékos költségvetési hiánycélt uniós összevetésben átlagosnak nevezte a pénzügyminiszter, és megjegyezte, a gazdaság-újraindítási akcióterv több mint 13 ezermilliárd forinttal segíti a vállalkozásokat és családokat 2021-ben és 2022-ben.

Kitért arra, hogy

a hitelminősítők elismerik az ország teljesítményét, eredményes volt a gazdaságpolitika, az ország sérülékenysége folyamatosan csökkent.

A Moody's-tól pénteken este pozitív visszajelzést vár. Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság saját erejéből oldotta meg a járvány miatti teljes leállás kihívásait.

A digitalizáció szerepe jelentős lesz – jegyezte meg hozzátéve, hogy a járvány előremozdította a fejlődést. Megemlítette ugyanakkor, hogy négy fókuszterületen gyorsítani kell Magyarországon a digitalizáció fejlődését:

  • a digitális készségek fejlesztésével,
  • a közszolgáltatások digitalizációjával,
  • az egészségügy digitalizációjával,
  • és a digitális eszközök használatát terjeszteni kell a kkv-k körében.
  • A digitalizációt a kormányzati politika három legfőbb prioritása közé kell emelni – mondta Varga Mihály.

    Kockázatot jelent a tárcavezető szerint a fiskális egyensúly, a korábbi nagy hiányok ledolgozását követően mostanra egyensúlyhoz közeli a külfölddel szembeni finanszírozási képesség, a járvány ellenére.

    Az államnak vissza kell fognia a költekezést, arra kell törekedni, hogy folyamatosan csökkenő legyen az államadósság.

    A háztartások adóssága alacsony uniós összevetésben, a vállalatoké a középmezőnybe tartozik – mondta.

    A fiskális politikának arany középúton kell maradnia, ezt a következő időszak fő célkitűzései közé sorolta. Arról is beszélt, hogy az uniós források körüli viták csillapodnak, és remélte, hogy megegyezés születik a kérdésben.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!