2021.09.17. 09:28
Több épület égett: 160 sertés veszett oda a tűzben
Lángra kapott egy istálló Hódmezővásárhelyen az Aranyág kertben, több épületre is átterjedt a tűz.
Forrás: Donka Ferenc
Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, Hódmezővásárhelyen, az Aranyág kertben kigyulladt egy ezerkétszáz és egy hétszáz négyzetméteres istálló, valamint egy százhetven négyzetméteres húsfeldolgozó.
Az épületben kétszáz sertést neveltek, melyek közül mintegy negyvenet sikerült kihajtani a szabadba.
A tűzoltóság hét gázpalackot vitt ki az épületekből és visszahűtötték az egyik istálló melletti gáztartályt. Estére körülhatárolták a tüzet, megmentettek a lángoktól egy tejházat, egy gabonatárolót, egy szénatárolót és egy istállót.

A katasztrófavédelem korábban arról is beszámolt, hogy egy másik istállóra is átterjedt a tűz, ezért az esethez a város hivatásos tűzoltói mellett az orosházi, szentesi, makói, csongrádi, szegedi, mezőkovácsházi és békéscsabai hivatásos tűzoltók is kivonultak, mintegy ötvenen oltották a tüzet – írja a delmagyar.hu.
Bulvár-celeb
- Ötöslottó: szokatlanul jól fizet a négytalálatos a héten
- Ez már veszélyes: Gelencsér Timi aprócska bikinijétől eláll a lélegzet
- Erőss Zsolt özvegye elmondta, "minek ment oda" Suhajda Szilárd
- Ez az utolsó kép, ami Suhajda Szilárdról készült
- Mi történt? Nem haza került a kórházból Gálvölgyi János