Sokkoló felvétel

2022.03.19. 07:44

Rendőrautóval ütközött a magyar ámokfutó (videó)

A járőrkocsi próbálta megállítani a szabálytalankodó autóst, de az lassítás helyett szándékosan belehajtott a szolgálati járműbe.

A 21 éves férfi múlt vasárnapra virradó éjszaka érvényes jogosítvány nélkül vezetett Szolnokról Miskolcra. Arra nem számított, hogy az ellenőrzést végző rendőrök felismerik autóját, amelyet már egy hónappal korábban is igazoltatni akartak, ám akkor a sofőr a járőrt kikerülve elhajtott. Most nem hagyták annyiban a dolgot, és utána eredtek. A gyanúsított ezért sebességét fokozva, több közlekedési szabályt is megszegve menekülni kezdett – írja a Ripost.

 

Az autós üldözésbe egy másik, szintén megkülönböztető jelzést használó rendőrautó is bekapcsolódott, és a kétirányú miskolci főúton szemből közelítve jelezte, hogy meg akarja állítani a járművet, ezért kissé áttért annak a forgalmi sávjába. Amikor a rendőr látta, hogy az érkező kocsi nem lassít, visszatért a sávjába és fékezni kezdett. Az ámokfutó viszont saját autóját szándékosan nekikormányozta. A szolgálati jármű a frontális ütközést követően hátrafelé sodródott, majd 180 fokban megpördült, és az úttest közepén állt meg. Az elkövető az általa vezetett járműből kiszállt és az út menti füves területre futott, de a rendőrök elfogták.

A baleset következtében két rendőr és a gyanúsított egyik utasa súlyos sérüléseket, míg másik utasa könnyű sérülést szenvedett. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és maradandó fogyatékosságot okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt nyomoz.


 

Az ügyészség elrendelte a sofőr őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járásbíróság a nyomozó ügyészség indítványával egyetértve ma elrendelte a férfi letartóztatását. A kényszerintézkedés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában