Krimi

2022.10.18. 11:18

A halálba akart ugrani egy lány a Margit hídról, a járőr kamerája mindent vett (videó)

A fővárosi rendőrök és egy járókelő a Margit hídon húztak vissza egy sokkos állapotba került fiatal nőt. Az életveszélyes intézkedést az egyik járőr testkamerája rögzítette.

Illusztráció: Shutterstock

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőreit hétfőn késő este riasztották a Margit hídhoz, mert egy fiatal készült beugrani a Dunába – írja a Bors.

A lány már a korláton kívül ült, és egy arra járó férfi tartotta vissza, aki szintén átmászott a korláton.
A police.hu beszámolója szerint a járőrök a VIII. és XIII. kerületből is perceken belül a helyszínre értek, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vízirendészei pedig a folyóról figyelték, ha a lány mégis leugrana. 

Az egyik rendőr a fiatal kezét ragadta meg, társa a derékszíjánál tartva biztosította, nehogy elveszítse egyensúlyát. Egy másik járőr a kőfalra felmászva a lány másik karját, míg kollégája a korlát alatt a lány lábát fogta meg.

Az egyenruhásoknak és civil segítőjüknek végül együttes erővel sikerült visszaemelni a 19 éves nőt, aki sokkos állapotban küzdött ellene, hogy megmentsék. Kihívták hozzá a mentőket, akik kórházba vitték.​


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!