Krimi

2023.01.16. 20:41

Szomszédai szerint nem beteg, hanem egy szörny a rendőrgyilkos

Az egyik lakó azt mondta, a férfi akkor is ijesztő volt, amikor „tisztának látszott” – de nagyon ritkán volt tiszta. Többen félnek, van, aki a költözésen gondolkozik.

Forrás: Origo

Fotó: Polyák Attila

A csendes Lecke utcai háznál hétfőn reggel már csak a kapuban égő mécsesek emlékeztettek a múlt heti tragédiára, amikor az őrjöngő Sz. Szilárd halálra késelt egy fiatal rendőrt, két másikat pedig megsebesített – írja az Origo.

A rendőrségi kordonok eltűntek, a szirénázás helyett már csak a mindennapi élet zajait lehet hallani. Egy szomszédos lépcsőházban élő pár emlékezetében még élnek a csütörtök este történései, saját bevallásuk szerint az erkélyükről nézték végig azt, ami a támadás után történt. Látták, hogy több mentős és rendőr is volt a háznál, ahogy azt is, hogy elvitték a lépcsőházból a brutálisan megkéselt Baumann Pétert.

 

„Nagyon sokáig voltak bent a mentők, gondolom, próbálták stabilizálni az állapotát. Amikor kihozták hordágyon, vagy hat mentős vette körül. Tényleg mindent megtettek érte”

 

– mondta a férfi. A párja szerint a házban sokan félnek a történtek óta, ő is többször elgondolkozott már azon, hogy el kellene költözniük.

A ház környéke csendes volt hétfő reggel. Egy férfi, aki pont akkor ért haza, az Origónak elárulta, hogy ismerte a támadót. Emlékei szerint 2021-ben költözött be a házba, ahol albérletben lakott. 

„Azt nem tudom, hogy van-e családja, gyereke, de abban biztos vagyok, hogy itt egyedül lakott”

– mondta a férfi. Elmondta, hogy Sz. Szilárd sokat kötekedett, vitatkozott az emberekkel, neki is volt vele egy incidense.

A hírportálnak több lakó elmondta, hogy nagyon kellemetlen lakótárs volt Sz. Szilárd. Amikor a tragédia történt, nemcsak annak a lakónak dörömbölt az ajtaján, ahova végül be is jutott, 

aznap este minden emeleten, az összes lakásba bekopogott, és azt kérdezte kiabálva, hogy van-e valami baj. 

A szomszédok hallottak róla, hogy szakértők vizsgálják az elmeállapotát és az ügyvédei azt nyilatkozták, hogy régóta rossz pszichés állapotban volt, de szerintük csak azóta volt vele egyre feszültebb az együttélés, mióta drogozott. Alig látták tiszta állapotban, rendszeres hallucinációi voltak, mindenütt démonokat látott.

A teljes cikket ide kattintva lehet elolvasni.

A Zsaruellátó a Facebook-oldalán most hírt adott arról is, hogy mikor temetik el a fiatal rendőrt: 

2023. január 26-án, csütörtökön, 13.00 órakor helyezik végső nyugalomra a Mátészalkai Köztemetőben Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagyot.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!