2025.01.15. 19:47
Közúti tragédia: két gyermek is van az áldozatok között
Alig telt el két hét az évből, de már 23 ember vesztette életét közlekedési balesetben útjainkon, tájékoztatott a rendőrség. Somogyban is történt már két halálos tragédia.
– A tavalyi év azonos időszakához képest ez kilenccel több haláleset történt az év elején – számolt be szerdán az Országos Rendőr-főkapitányság. Heten gyalogosként, két ember kerékpárosként, míg a többiek járműben utazva vezetőként vagy utasként vesztették életüket. Sajnos két gyermek is van az áldozatok között.

Néhány idézet a legfrissebb rendőrségi jegyzőkönyvekből:
nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően vezette járművét. Nem tartott megfelelő követési távolságot, és az előtte közlekedő személyautónak ütközött. A forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, és nekiütközött a vele szemben közlekedő személyautónak. Az utas nem használta a biztonsági övet. A gyalogosok nem viseltek láthatósági ruházatot.
Jegesedés, nő a fékút
A téli közlekedés – különösen hóesés idején – számos kockázatot rejt. Ilyenkor gyakori a jegesedés, különösen a hidakon, felüljárókon és árnyékos útszakaszokon, ami megnehezíti a kormányzást és növeli a fékutat. A köd, a pára és a hosszú, sötét nappalok miatt rosszak a látási viszonyok, ami a látótávolság és a tájékozódási képességünk csökkenésével jár.
Somogyi baleset: halálra gázoltak egy 22 éves fiatalt a zebrán
Megdöbbentő halálos baleset történt hétfőn késő délután a Balatonnál, írtuk január 8-án. Halálra gázoltak egy 22 éves fiatalt, aki a zebrán akart átkelni az úttesten.
Egy balatoni Facebook-csoportban adták közzé, hogy halálra gázoltak egy fiatalt a balatonszárszói Taverna utáni gyalogos átjáróban, a 7-es főúton. Egy Balatonföldvár felől érkező személygépkocsi elütött egy fiatal férfit, aki éppen az úttesten akart átkelni. Szemtanúk szerint száz métert repült a baleset áldozata, vagyis meglehetősen gyorsan érkezhetett az autós, egy 50 év körüli férfi. A baleset áldozata a helyszínen életét vesztette, a mentők már nem tudták újraéleszteni.
A sofőr halt meg a kiskorpádi tragédia során
Meghalt egy 22 éves fiatal férfi a kiskorpádi balesetben pénteken, erősítette meg a sonline.hu értesüléseit a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.