Bulvár-celeb

2021.07.22. 05:50

Benyitott a szobába az anyuka: férje olyat csinált a lányával, hogy azonnal kitette otthonról

Szexuális erőszak miatt emeltek vádat azzal a 32 éves férfival szemben, aki az egyik Veszprém megyei faluban a kiskorú nevelt gyermekével szörnyű dolgokat tett.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A nevelőapa 2020 októberében, kétszer – ittas állapotban – abuzálta a járvány miatt tanulmányait távoktatásban otthon folytató a serdülőkorú lányt – írja a Bors.

Amíg felesége, a gyermek anyja munka miatt eljárt otthonról, a helyzetet kihasználva először október elején ment be nevelt lánya szobájába, és közeledett hozzá. A lány könyörgött neki, hogy hagyja abba, ezért kiment a szobából, de tíz nappal később meg akarta ismételni.

Ekkor azonban az anya váratlan hazatérése véget vetett a szexuális erőszaknak.

A lány korábban nem mert szólni édesanyjának a történtekről, aki a második esetnél elküldte az otthonukból a férjét.

Az ügyészség a vádiratában fegyházbüntetés kiszabását, ezen túl a közügyektől és minden olyan foglalkozástól, egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltását indítványozta a férfinak, melynek keretében kiskorú személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne.

A vádlott előkészítő ülésen történő beismerése esetére az ügyészség a szabadságvesztés tartamát illetően arra tett indítványt, hogy a Veszprémi Törvényszék a vádlottat 11 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!