Fotók

2022.05.30. 09:00

Ötéves kislányért fogott össze Kaposszerdahely a falunapon

Bár szombaton délelőtt esős, szeles idő volt, a jótékonysági falunapot mégis megtartották a településen. Öt csapat nevezett a bográcsos ételek főzőversenyére, a sátrak alatti kondérokban már délelőtt ínycsiklandozó ételek rotyogtak.

H. M.

– Melegítésként egy kupica pálinka? – kérdezte egy csapattag a séfet. A helyieken kívül Kaposvárról és Belegből is érkeztek indulók, s bár az idő lehangoló volt, a hangulatra mégsem lehetett panasz, legalábbis a sátrak alatt. A Mir­za Lovasudvar lecsóval és grillezett finomságokkal rukkolt elő, Kun Tekla irányításával serénykedett a négytagú csapat. A hat kiló darált húson és a két kiló vöröshagymán kívül paprikát és paradicsomot is bőven használtak a kaposszerdahelyi óvoda versenyzői, akik ezúttal mexikói lecsós-csilis babot készítettek. 

– Szívvel-lélekkel készül az igazi birkapörkölt – mondta nevetve Horváth János, aki csapattársaival a Belegért Egyesület színeiben versengtek. – Nincs semmilyen extra titok, jó alapanyag szükséges, s nem árt, ha a régóta bevált recept alapján dolgozunk. A fűszerezésre is figyelünk, akárcsak a köretre. Újburgonyával tálaljuk a birkapörköltet, s egy valamit soha nem felejtünk el: főzés közben nincs rohanás, kapkodás. 

Fotók: Muzslay Péter

Jó egy csapat! – hirdette a felirat. A kaposszerdahelyi Rubecz Zsolt és társai már visszatérő versenyzőnek számítanak. Több mint tíz éve minden alkalommal főzőkanalat ragadnak a falunapon. Ezúttal borjúpörköltet főztek, némi csülökkel, nokedlit is készítettek, s az egészet egy nagy perecben tálalták. 

– Sajnos, ilyen az időjárás, de ez se vette el a kedvemet – mondta Rubecz Zsolt. – Már hajnali negyed hatkor felébredtem, s alig vártam, hogy kipakoljunk. Nyilván az lenne az igazi, ha hét ágra sütne a nap, ennek ellenére feltaláljuk magunkat, s jó a hangulat. 

Belegi győzelemmel ért véget a verseny. S bár a természet nem fogadta kegyeibe a helyieket, ezért több programot töröltek, ám a két koncertet megtartották. Rony után Sipos F. Tamás lépett fel, s este Csanaki Attila zsonglőr-tűz­zsonglőr bemutatóját várták, utána a Forever Duót. 

Jótékonysági falunap Miráért: ezzel a címmel szervezték meg a falunapot. Prépost László kaposszerdahelyi polgármester azt mondta: a polgármesteri hivatalban dolgozó egyik munkatársuk testvérének ötéves kislányán akarnak segíteni. A gyermeknek agydaganata volt, több kezelésen vett részt, s újabb beavatkozás előtt áll, s ezért indították útjára a pénzgyűjtő akciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!