Rockopera

2017.08.03. 17:11

Az István, a királyt mutatják be pénteken Csillebércen

Varga Miklós és Kalapács József főszereplésével láthatja a közönség pénteken az István, a király című rockoperát a Csillebérci Szabadtéri Színházban, ahol a Padlás és a Liliomfi mellett számos felnőtteknek és gyerekeknek szóló darabot tűznek műsorra a hónap folyamán.

A Mandala dalszínház pénteki előadásában Varga Miklós Istvánt, Kalapács József pedig Koppányt alakítja. Kalapács József az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában kiemelte: rockénekesként számára Vikidál Gyula etalon, és nem hiszi, hogy ezt a szerepet bárki képes lenne úgy elénekelni, ahogyan ő annak idején. Egy ilyen kaliberű darab bármely társulatnak kihívást jelent, ennek ellenére a művészek a legnagyobb lelkesedéssel és alázattal készülnek a pénteki bemutatóra – tette hozzá.

Augusztus 9-én a Padlás című musicalt mutatják be a helyszínen, de a hónap során lesz még Operettcsillagok éjszakája, Gerendás Péter-est, valamint olyan vígjátékok is műsorra kerülnek, mint az Elvis, oltár, Miami, a Jövőre, veled, ugyanitt vagy a Liliomfi. A gyerekeket pedig Levente Péter kacagó színháza várja majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!