Mert összeköt

2017.09.30. 22:53

A Duna tévé kapta idén a Szent István-díjat

Szent István-díjat vett át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért szombaton az esztergomi Vármúzeum lovagtermében. A Szent István-emlékéremmel Ilosvai Gábort, az országos médiatestület tagját tüntették ki, a díjat odaítélő alapítvány létrehozásában szerzett érdemeiért.

A Duna Televíziónak köszönhetően „többet tudunk önmagunkról, mint 25 évvel ezelőtt”. Az adás összeköti a világ magyarságát, számot ad a velünk történt eseményekről, ezzel küldetése pótolhatatlan – mondta az elismerés átadása előtt Farkas Iván, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke.

A rendezvényen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőjét. Ebben kiemelte, hogy „a Duna Televízió életre hívása az anyaországi és a határon túli magyarság közötti kapcsolat ápolásáért, az összetartozás felelősségének és védelmének megerősítéséért indított kezdeményezés gyümölcse, amelynek indíttatása és célja egy a Szent István-díj megalapításával”.

Az elismerés

A 2017-ben tizenötödik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása. A királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma. A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Nemeskürty István, Makovecz Imre, a Püski házaspár, Tőkés László és Kallós Zoltán is.

Tőkés László püspök szintén levélben köszöntötte a díjazottat. Szavai szerint „a Duna Televízió arra a korszakos feladatra vállalkozott, hogy az Illyés Gyula-i hazát a magasból a földre hozza”. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Sára Sándornak, az intézmény első vezetőjének – tette hozzá.

Jankovics Marcell, az alapítvány elnöke felidézte, azzal a küldetéssel indult a műsorfolyam, hogy „helyreállítson valamit, ami visszavonhatatlanul sérült, helyrebillentsen egy önmagából kifordult világot”.

A Szent István-emlékérmet Lovass Tibor, a Helyi Televíziósok Országos Egyesületének elnöke adta át Ilosvai Gábor ügyvédnek a Szent István-díj Alapítvány létrehozásában szerzett érdemeiért. Lovass Tibor elmondta, a Körzeti Televízió Esztergom Komárom-Esztergom megye egyetlen sugárzó televíziója. Az adó öt éve sugározza a párkányi műsorkészítők műsorait és a médiahatóságok engedélyeivel hamarosan megtízszerezi teljesítményét.

(Borítóképünkön Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója beszél, miután átvette a díjat az Esztergomi Vármúzeum Lovagtermében. Balra tőle Jankovics Marcell rajzfilmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, a díjat adományozó alapítvány kuratóriumának elnöke. Forrás: MTI / Kovács Attila)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!