remény

2017.10.28. 07:42

Javul Törőcsik Mari állapota

A nemzet színészének állapotáról a család, a Nemzeti Színház és a kórház továbbra is folyamatosan konzultál, és közösen tájékoztatja a közvéleményt.

Törőcsik Mari színművész kikerült az intenzív osztályról és az állapota is fokozatosan javul – tájékoztatta pénteken a Nemzeti Színház és a család az MTI-t.

Mint ismeretes, a nemzet színészének állapota két héttel ezelőtt kezdett súlyosbodni, tüdőgyulladást kapott, légzési nehézségekkel küzdött. Ezért döntöttek úgy a szombathelyi Markusovszky Kórház szakemberei, hogy 24 órás felügyelet alá helyezik a színészlegendát. Napokkal később már gép segítette a légzését – mint azt egyebek között a Ripost megírta.

A lap úgy tudja: már nincs szüksége lélegeztetőgépre, és arra sem, hogy intenzív osztályon ápolják.

A nemzet színészének állapotáról a család, a Nemzeti Színház és a kórház továbbra is folyamatosan konzultál, és közösen tájékoztatja a közvéleményt.

A teátrum közleményt adott ki:

A Nemzeti Színház és a család tájékoztatja a közvéleményt, hogy Törőcsik Mari állapota fokozatosan javul, a Nemzet Színésze kikerült az intenzív osztályról. A művésznőnél ma látogatást tett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szombathelyi Markusovszky Kórházban. A Nemzet Színészének állapotáról a család, a Nemzeti Színház és a kórház továbbra is folyamatosan konzultál, és közösen tájékoztatja a közvéleményt.

 

Borítókép: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!