A középkori fametszetek stílusában

2017.10.04. 14:44

Rajzfilmsorozat készült Luther Mártonról

Luther Márton életéről a középkori fametszetek stílusát idéző tízrészes rajzfilmsorozatot készített Richly Zsolt. A Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező új alkotásának képi világába a csütörtökön a budai Várnegyed Galériában megnyíló kiállítás enged betekintést.

A Luther című animációs sorozat első öt része már megjelent DVD-n, jelenleg a tizedik epizód befejezésénél tartanak, december elejére tehát a teljes produkció elérhetővé válik – ígérte az MTI-nek Richly Zsolt. Az érdeklődők október végéig nézhetik meg a Várnegyed Galériában a rajzfilmhez kötődő Luther Márton élete álló- és mozgóképeken című kiállítást, amelyet csütörtökön a Kossuth-díjas Jankovics Marcell rajzfilmrendező nyit meg.

A hagyomány szerint Luther Márton 1517. október 31-én szögezte ki a wittenbergi templom kapujára 95 tételét, amelyet a reformáció kezdeteként tartanak számon.

A reformáció vezéralakjáról számos játékfilmfilm készült már. A soproni evangélikus családban született Richly Zsoltot több mint két évtizede foglalkoztatta egy Lutherről szóló rajzfilm terve. Az ötlet első verzióját még a kilencvenes évek közepén vetette papírra, de végül

nyolc évvel ezelőtt Fabinyi Tamás evangélikus püspök biztatására látott neki az animációs sorozat megvalósításának, amely így éppen a reformáció 500. évfordulójára készült el.

Richly Zsoltot elsősorban Luther jellemének és karakterfejlődésének ábrázolása érdekelte. A reformátor életútjának felidézése ugyanakkor egyfajta identitáskereséssé is vált számára. A felkészüléshez két munkatársával bejárták Luther életének legfontosabb állomásait, az úton vázlatokat és fotókat készítettek. Emellett számos forrásból dolgoztak a korabeli krónikáktól a számítógépen hozzáférhető anyagokig. Fontos szerepet kaptak a reprodukciók: Cranach és Holbein és Grünewald képei mellett Dürer-metszetei is feltűnnek a produkcióban.

A forgatókönyv megírására Lackfi Jánost kérte fel, a 13 perces epizódok jellegzetes főcímzenéjét pedig Gryllus Dánielre bízta.

A rajzfilmen mintegy 30 fős csapat dolgozott a Luther Animációs Műhelyben, majd később Kecskeméten is. A munkatársak az évek alatt cserélődtek, nem volt könnyű a munka koordinálása, de végül sikerült egységes látványvilágot teremteni. A munkafolyamatokban a számítógépes technológiát is felhasználták. Richly Zsolt az első szituációs vázlatok elkészítésétől a munkának szinte minden fázisában részt vett, és mint fogalmazott, közben „karmesterként irányította a csapatot”.

A rajzfilm stílusa Richly szerint a középkori fametszeteket idézi.

„Tipikusan német műfaj. A déli kultúrával szemben a kifejezőerő, az expresszivitás volt a lényege ennek a művészetnek. Nem szép akar lenni, hanem kemény”

- magyarázta.

Az alkotás három rétegét a lineáris történetvezetés, a filmben felbukkanó álló, ma készült metszetek, korabeli képek és a gondolatok megrajzolt áramlása, az úgynevezett morf alkotja.

„A humor ugyanakkor mindvégig fontos szerephez jutott a szöveg és látványvilág kidolgozásában”

- fűzte hozzá.

A rendező úgy vélte, a fiatalabb korosztályt nyilván a cselekmény érdekli majd a rajzfilmből, a nagyobbak számára viszont elgondolkodtató lehet. Olyan digitális hittan anyagot is terveznek hozzá, amely segíthet a feldolgozásban, például bemutatja egy fametszet születését, az öltözéket, térképeket, illetve játékos formában Luther korát.

A rajzfilmsorozat németül és angolul is megjelenik, de már portugál szinkron is készült. A tervek szerint a Luther képregény formájában is a fiatalok kezébe kerül, egy képeskönyv pedig bemutatja majd a Luther-film keletkezéstörténetét – számolt be róla a rendező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!