Jótékonysági koncert

2017.11.03. 05:00

Idén is lesz Kárpát-medencei magyarok zenéje a Vigadóban

Pál István Szalonna és bandája, a Servet zenekar, a Credo és a Misztrál együttes vasárnap 17 órától áll színpadra. A koncertsorozat nyolc külhoni helyszíne után a gála Budapesten lesz. Az adományozással egybekötött népzenei sorozatot immár tizenhetedik éve rendezik meg.

- Bartók és Kodály nyomdokait követve mi is úgy gondoljuk, hogy a népzenének, világzenének is ott a helye a színházakban és a fényes hangversenytermekben. Fontosnak tartjuk azt a szolgálatot és missziót, amelynek eredményeként a Kárpát-medencében élő magyar közösségek és nemzetiségek egymással békében, harmóniában élhetnek – mondta a koncertsorozatot szervező Periferic Records vezetője, Böszörményi Gergely, aki szerint ehhez egymás kultúrájának, hagyományainak és szokásainak a megismerésén, a kulturális kapcsolatok javításán át vezet az út.

A programsorozat részeként szeptember és október folyamán nyolc határon túli városban, a kárpátaljai Beregszászon, az őrvidéki Felsőőrön, a muravidéki Lendván, a felvidéki Léván, a délvidéki Magyarkanizsán, valamint az erdélyi Nagybányán, Szatmárnémetiben és Zilahon adtak koncertet anyaországi és határon túli zenekarok, közöttük Pál István Szalonna és bandája, a Misztrál, a Servet, valamint a Credo és a Vujicsics együttes is.

Hallgassa meg a csángó muzsikát játszó Servet zenekarnak a tavalyi gálaműsoron előadott produkcióját! (Tipp: a tréfás, de tanulságos mesét és a folytatását 4:15-től és 12:57-től ki ne hagyják!)

A koncertsorozat két jótékonysági célja közül az egyik szerint a szervezők a határon túli koncertek és a fővárosi gála látogatóinak köszönhetően összesen egymillió forintot szeretnének összegyűjteni a kárpátaljai nélkülözők számára, amit a helyi református egyházon keresztül juttatnak majd el a rászorulókhoz.

A kezdeményezők az elmúlt tizenegy évben mintegy 22 millió forint értékben adományoztak magyar zenei kiadványokat azoknak a határon túli városoknak, amelyek befogadják a Kárpát-medencei magyarok zenéje koncertjeit. Idén is folytatódik e hagyomány, és a gálaműsor végén a városok képviselői átveszik a mintegy 2,5 millió forint összértékű csomagot.

A Kárpát-medencei magyarok zenéjének idei zárógálája az utóbbi évekhez hasonlóan most is a Pesti Vigadóban lesz, ahol november 5-én 17 órától színpadra áll Pál István Szalonna és bandája mellett a Servet zenekar, a Credo és a Misztrál együttes is.

Borítóképünkön Pál István Szalonna (b2) és bandája, valamint Agócs Julianna énekes, valamint a Magyar Állami Népi Együttes táncosai a koncertsorozat 2014. évi gálaműsorán a Pesti Vigadóban. MTI Fotó: Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!