művészeti komplexum

2018.03.30. 22:01

Kulturális központ épül Sepsiszentgyörgyön

A magyar állam négymilliárd forintos támogatásával épül kulturális központ a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön - írta pénteki számában a Háromszék és a Krónika napilap Antal Árpád polgármester előző napi bejelentésére hivatkozva.

Sepsiszentgyörgy, 2015. november 1. Résztvevõk istentiszteletre érkeznek a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomhoz 2015. október 31-én. A város négy református gyülekezete és evangélikus közössége együtt tartotta a reformáció nagyhetét, minden este más és más templomban hirdették Isten igéjét. MTI Fotó: Kátai Edit

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kátai Edit

A polgármester szerint a magyar kormány szerdán döntött a sepsiszentgyörgyi központ felépítésének támogatásáról. A három év alatt felépülő épületegyüttesbe a Tamási Áron Színház, a Bod Péter megyei könyvtár és az Erdélyi Művészeti Központ költözhet majd be.

Antal Árpád elmondta: a művészeti komplexum a 21. századnak megfelelő körülményeket teremt a három intézmény számára, és a városkép szempontjából is jelentős változást hoz. Egy olyan területre építik ugyanis fel, ahol most a helyi tömegközlekedési vállalat garázsai állnak.

A polgármester hozzátette: a budapesti támogatás keretösszeg, pontos költségekkel egyelőre nem lehet számolni, mert a tervek nem készültek még el.

A magyar kormány három év alatt folyósítja a támogatást, és az építkezés várhatóan jövő tavasszal kezdődhet el.

Borítókép: résztvevők istentiszteletre érkeznek a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomhoz

MTI Fotó / Kátai Edit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!