Önnek is elérhető

2018.03.04. 21:14

Virtuális kiállításokkal várja vendégeit a Néprajzi Múzeum

Egy időre ugyan bezárt, alapítását idén is megünnepli a Néprajzi Múzeum egy olyan online sorozat indításával, amely az egyes gyűjtemények kulisszatitkait, a költözés fázisait és a hónap műtárgyát dolgozza fel.

A hagyomány szerint az intézmény március elején idézi fel Xántus János 1872. március 5-i igazgatóőrré való kinevezését. Xántus ázsiai expedíciója során gyűjtött hatalmas állattani anyagból, valamint 2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai gyűjteményéből hozta létre a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályát, amellyel lefektette a későbbi Néprajzi Múzeum alapjait – idézi fel az intézmény közleménye.

A korábbi években e napon a közönség színes programokon keresztül tekinthetett be a szakmai munka eredményeibe és kulisszatitkaiba, ezért a múzeum idén is szeretné megmutatni, mi történik a jelenleg zárt ajtók mögött.

A hónap műtárgya című közkedvelt sorozat a virtuális térben is jelentkezik a múzeum honlapján egy-egy exkluzív tárgyat bemutatva, de emellett hétfőtől megnyílnak a múzeum virtuális kiállításai, és Bartók néprajzi gyűjtéseitől a magyar vidéki zsidóság kultúrájáig havi rendszerességgel ismerhetik meg az érdeklődők a digitalizált anyagokat.

A költözés kulisszatitkairól is rendszeresen hírt adnak a muzeológusok, és a tervek szerint képekkel, kisfilmekkel illusztrálják a nagyszabású munkálatok kihívásait. A Megvagyunk – műtárgyak régen és ma című sorozatban összehasonlíthatók lesznek a múzeum városligeti Iparcsarnok-beli kiállításainak századelős, archív képeken szereplő tárgyai mai valójukkal, de rendszeresen jelentkezik majd a múzeum és a gyűjtemények történetéből felidézett egy-egy különleges, érdekes történet is.

Egyedülálló vállalkozás a múzeum első igazgatójának, Xántus János ázsiai expedíciójának időrendi bemutatása is. A „folytatásos képregény” első része az előzményeket és a döntést tárgyalja, a befejező rész a létrejövő első kiállítást mutatja be. A sorozat különlegessége, hogy az egyes epizódok megjelentetését a kutatóút fontos állomásaihoz időzítik, vagyis az évnek abban a szakában lesznek olvashatók, amikor azok valóban megtörténtek. A nagyívű múzeumtörténeti kaland záró epizódja 2021-ben, az új Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megnyitásakor várható.

A rendszeresen jelentkező népszerű szakmai anyagokat a múzeum honlapján és közösségi oldalán lehet megtekinteni.

Borítóképünkön egy ormánsági parasztporta és lakói láthatók

Forrás:  Néprajzi Múzeum / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!