generációk találkozása

2018.05.25. 16:49

Kolozsváron és Nagyváradon mutatkozik be az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány

Az is a célok között van, hogy bemutassanak olyan fiatal zeneszerzőket, akiknek a munkáját segítik, valamint folyamatosan visszatérő vendégei a kurzusoknak és a magyar kortárs zenei élet meghatározó szereplői.

Budapest, 2017. október 23. A magyar zenemûvészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzõ budapesti otthonában 2017. október 23-án. MTI Fotó: Czimbal Gyula

Fotó: Czimbal Gyula

Kolozsváron és Nagyváradon mutatkozik be koncertekkel az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány fiatal zeneszerzők és muzsikusok közreműködésével

Az alapítvány életében fontos lépés, hogy a kortárs zene Erdélyben született kiemelkedő alakjainak – Ligeti, Kurtág, Eötvös – zenéjét Kolozsváron és Nagyváradon mutathatja be pénteken és szombaton fiatal magyar zeneszerzők és zenészek közreműködésével.

A kolozsvári Ligeti Fesztiválon Binca Termes és Grabócz Márta zenetudósok meghívására, Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem vendégeként szerepelnek, ahol a hallgatók mesterkurzuson is részt vesznek – közölte az alapítvány.

A bemutatkozó koncert programját Eötvös Péter állította össze azzal a céllal, hogy képet nyújtson az alapítvány számára fontos kortárs klasszikusokról, valamint bemutasson olyan fiatal zeneszerzőket, akiknek a munkáját segítette az alapítvány, folyamatosan visszatérő vendégei az alapítvány kurzusainak és a magyar kortárs zenei élet meghatározó szereplői.

A közreműködő fiatal zenészek a kortárs zene értő tolmácsolói, szakértői, maguk is tanítanak, és rendszeresen vesznek részt az alapítvány programjain Eötvös Péter meghívására: Nagy Judit (fuvola), Kiss Péter (zongora), Zétényi Tamás (cselló) és Nevelő János (ütőhangszerek).

A Generációk találkozása című koncert programjában Eötvös Péter, Ligeti György és Kurtág György művei szerepelnek, valamint elhangzik egy-egy darab Balogh Mátétól és Horváth Balázstól, mindkettő mű romániai bemutató. Balogh Máté az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány mentoráltjaként egy mesterkurzusra komponálta az elhangzó Jam Quartet című jazz-ihletésű művét.

A fiatal zeneszerző jelenleg az Editio Musica Budapest főszerkesztője. Horváth Balázstól, aki az alapítvány kuratóriumának tagja és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Cirkuszoid című experimentális kompozíciója hangzik el. A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány évek óta szervez nemzetközi mesterkurzusokat fiatal karmestereknek és zeneszerzőknek Eötvös Péter szakmai irányításával és közreműködésével a Gőz László által alapított Budapest Music Centerben, amely egyben az alapítvány székhelye is.

A kurzusok mellett a másik fontos és állandó tevékenység a zenei tehetséggondozás, fiatal zeneszerzők mentorálása, pályájuk segítése ösztöndíjakkal, mentorprogrammal, valamint a kortárs zenei minél szélesebb közönségének megteremtése, kialakítása, a kortárs zene megismertetése.

Borítókép: A magyar zeneművészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző budapesti otthonában 2017. október 23-án.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!