2018.05.02. 12:32
Magas rangú kitüntetést kapott a Kurultáj főszervezője
Érdemrendet kapott Türkmenisztánban Bíró András Zsolt antropológus kutató, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke, a legnagyobb magyar hagyományőrző rendezvény, a Kurultáj főszervezője.
A kitüntetést maga Gurbanguly Berdimukhamedov türkmén államelnök adta át a nagyszabású „Türkmén lovak Ünnepe” elnevezésű nemzetközi fórumon.
Az ünnepségen elhangzott: Bíró András Zsolt a türkmén lovas hagyományok, a türkmén kultúra megőrzéséért és színvonalas, méltó bemutatásáért kapta a kitüntetést. Bíró 8 éve tagja a türkmenisztáni székhelyű Nemzetközi Ahal-teke (türkmén lófajta) Szövetségnek.
A mai ahal-teke lófajta őse jelentős szerepet játszott az ősmagyarság (a magyar törzsszövetség) lóállományának kialakításában is. Ez is egy fontos történelmi kapocs – a genetikai és egyéb kulturális, néprajzi, zenei hasonlóságok mellett – a magyar és türkmén nép történetében. A viszonylag zárt Türkmenisztán kevés nemzetközi civil együttműködésben vesz részt, azonban az évek során a Magyar-Turán Alapítvány által több együttműködés is megvalósult Magyarország és Türkmenisztán között, valamint a türkmének nagy létszámú hivatalos küldöttséggel vesznek rész a magyarországi Kurultájon, ami idén augusztus 10-12 között kerül megrendezésre Bugacon.

Forrás: MTI Fotó | Fotós: Ujvári Sándor