Beatkorszak

2018.05.03. 17:04

Új Illés-lemez jelent meg

Az 1970-ben betiltott albumot idén áprilisban adták ki. Lemezbemutató koncert is lesz, melynek részleteiről a jövő héten tartanak sajtótájékoztatót a szervezők.

A Moiras kiadónak és a Radics Béla Emléktársaságnak köszönhetően láthatott napvilágot az eredetileg 1970-re tervezett Illés-nagylemez, a Goodbye London. A korlátozott számban kapható vinyl valójában egy albumrekonstrukció. A zenekar annak idején Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjéhez tervezte a zenei anyagot, ám a BBC-nek adott elhíresült interjújuk után a korabeli kultúrpolitikai jó ideig ellehetetlenítette az Illés itthoni tevékenykedését, köztük a lemezfelvételt is.

A korongon kislemezeken, más albumokon megjelent, ikonikus Illés-slágerek szerepelnek, többek között A lány és a csavargó, a Kéglidal, az Élünk és meghalunk és a Ne sírjatok, lányok című dalok is.

A zenekar lemezbemutató koncertre is készül, a részleteket napokon belül ismertetik majd a szervezők.

Borítókép: Szörényi Levente és Illés Lajos. Forrás: Fortepan / Nagy Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!