Tudásalapú társadalom

2018.06.28. 16:19

Letették az NMI Művelődési Intézet épületének alapkövét Lakiteleken

Az alapkő egy időkapszulával együtt került a földbe a Lakitelek Népfőiskolán csütörtökön.

Forrás: MTI Fotó

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta:

„hagyományainkra, keresztény kultúránk értékeire, magyar nemzeti identitásunk alapjaira tudásalapú társadalmat építünk, mert hisszük, hogy minden nemzedéknek kötelessége nem csupán gyarapítani, hanem örökíteni is a szellemi vagyonát, és felnevelni a haza új nemzedékeit”.

Mint mondta: a mostani építkezés új fejezetet nyit a közművelődés több száz éves történetében, hiszen az épület nemcsak székháza egy szervezetnek, hanem a közművelődés történetét őrző, feldolgozó, szakmatörténeti gyűjteménynek helyet adó, a közösségi művelődés jelen folyamatait kutató és szakmai utánpótlást biztosító országos központ is.

Megtiszteltetésnek nevezte, hogy a közművelődés új székháza Lakiteleken épül fel, egy olyan helyen, ahonnan a rendszerváltás elindult, és ahol a Kárpát-medencei magyarság kezdetektől fogva otthonra talál. Az államtitkár emlékeztetett, hogy idén 62 éves a felnőttkori tanulással és művelődéssel foglalkozó szakemberek képzése Magyarországon.

Durkó Mátyás 1956-ban alapította, majd vezette a korábban Kossuth Lajos nevét viselő debreceni tudományegyetem egykori felnőttnevelési és közművelődési tanszékét. A néhány év múlva, 1968-ban megjelent Felnőttnevelés és népművelés című könyvével pedig lerakta az andragógia diszciplína alapjait.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: „ember nélkül semmi nem lehetséges, intézmény nélkül semmi nem tartós”.

Mint mondta, a kilencvenes évektől kezdve, a népfőiskola megalakulása óta olykor szinte reménytelen helyzetben is bíztak munkatársaival „a maguk igazában, mert tudták, hogy ez nemcsak egy kis közösségnek az igazsága, jövőképe, hanem egy nagy nemzetközösségé is”, és ezt a jövőképet szolgálja a jövőben is az NMI Művelődési Intézet, a Lakitelek Népfőiskola és a népfőiskolai hálózat is.

Kiemelte, az intézetnek meg kell őriznie függetlenségét, szabadságát, eddigi munkáját, és nemcsak határon belül, hanem a Kárpát-medencei kapcsolatrendszerben is, hiszen nemzetpolitikai feladatok tekintetében hatalmas felelősség hárul rá.

A Lakitelek Népfőiskola tulajdonosa, a Szeged-Csanádi Püspökség megyés püspöke Kiss-Rigó László úgy fogalmazott, napjainkban egy olyan ideológiai küzdelem folyik, amelyben „az egyik oldalon lévőknek borzasztóan sok idejük van, és csak tévutakra tereléssel foglalkoznak, és vannak mások, akiknek nincs idejük, látják a célt, és becsületes eszközökkel próbálnak mindenkit a célba juttatni”.

Mint mondta, a Lakitelek Népfőiskolán Lezsák Sándor karizmatikus irányításával, vezetésével és szolgálatával évek óta egy szellemi építkezés, egyúttal értékmegőrző tevékenység folyik, amiért köszönet illeti.

Závogyán Magdolna, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője ismertette azt az üzenetet, amely az épület időkapszulájába került. Ennek részlete szerint „az épület alapítói az egyetemes magyar kultúra megmaradásában és gyarapításában hittek...

Álljon ez az épület a magyar egyetemes kultúra közösségi műhelyeként, legyen ez a hely a közösségi művelődés központja, ahol az itt dolgozók munkájukra a legszebb hivatásként tekintenek, ahol a megtartó hagyományaink, tudásunk, jó gyakorlataink mindig harmóniában lesznek a modern tudás legjavával, és alkotóegységben segítik kulturális közösségeink önazonosságának megerősödését, társadalmunk gyarapodását”.

Az időkapszulába az utódoknak szánt sorokon kívül a közösségi művelődés a felvilágosodásig visszavezethető történetéhez, szellemiségéhez kapcsolódó 11 tárgyat, időtálló értéket helyeztek el.

Mint az ünnepségen elhangzott, a beruházás 2019 végére készül el, a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. egy 3600 négyzetméteres, több funkciós épületet kap, amelyben országos szinten közművelődési, szakmai szolgáltatói, módszertani és koordinációs feladatokat látnak majd el.

Borítókép: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója a Kiskunmajsához tartozó Bodogláron 2017. február 2-án.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!