pesti vigadó

2018.08.27. 21:26

Átlényegülés címmel nyílt időszaki kiállítás az eucharisztiáról

A tárlat ráirányítja a figyelmet azokra a különleges vallási és társadalmi jelenségekre, amelyek az oltáriszentség körül Magyarországon és a magyar kultúrkörben jelentkeztek.

Budapest, 2018. augusztus 27. Fábry Kornél, a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) fõtitkára az Átlényegülés - Az eucharisztiáról a csodák és a mûvészet nyelvén címû, a NEK Általános Titkársága és a Keresztény Múzeum idõszaki kiállításának megnyitóján a Pesti Vigadóban 2018. augusztus 27-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Fotó: Szigetváry Zsolt

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a hétfői megnyitón felhívta a figyelmet arra, hogy az Átlényegülés – Az Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén című kiállítás a 2020 őszén megrendezendő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítő rendezvényeinek sorába illeszkedik.

A kongresszus 2018-2019-es felvezető éveiben számos tárlatnak adnak otthont a Pesti Vigadó és a Műcsarnok kiállítóterei. 2019-ben Az Oltáriszentség tisztelete Magyarországon a középkortól napjainkig című kiállítást mutatják be, 2020-ban Az 1938. évi Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékezete című tárlatnak ad majd helyet a Műcsarnok épülete.

Hangsúlyozta, hogy ez a kiemelt jelentőségű esemény még szorosabbra fűzi a szálat az művészeti akadémia és a katolikus egyház között. A Pesti Vígadó örömmel ad otthont egy olyan tárlatnak, amely az oltáriszentség bemutatásán keresztül katolikus hitünk belső tartalmába enged betekintést érthető és élményszerű módon – emelte ki.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek hangsúlyozta, hogy a tárlat ráirányítja a figyelmet azokra a különleges vallási és társadalmi jelenségekre, amelyek az oltáriszentség körül Magyarországon és a magyar kultúrkörben jelentkeztek.

Hangsúlyozta az eucharisztikus lakoma Krisztus utolsó vacsorájának megjelenítő emlékezete, a keresztény közösség legsajátabb, legszentebb cselekménye volt.

A kiállítás az érzék feletti érzékelésre hív meg: a képek, a csodák, a tárgyak nyelvén vezet be a titkos középpontba, ahol a fizikai lét felemelkedik, és megnyitja szemünket a valóságon túli valóságra, az igazi lényegre – mondta.

Fábry Kornél, a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy az egyház története során több mint 170 olyan eucharisztikus csoda történt, amelyet a Vatikán kivizsgált és elismert valós csodának. A kiállításon látható eucharisztikus csodák, tanúságtételek növelhetik a hitünket – emelte ki a főtitkár.

Kontsek Ildikó kurátor, a Keresztény Múzeum igazgatója elmondta, hogy tárlaton látható történeti képek a Keresztény múzeumból származnak. Ezek a darabok az európai középkort, reneszánszt, barokkot, a 19. századi historizmust elevenítik fel.

A kiállításra készült Atlasz Gábor Emmauszi vacsora című festménye és Bukta Norbert nagyméretű installációja. A kiállítás egyik központi darabja Kisléghi Nagy Ádám műve, amely az 1990-es években született – mondta a kurátor.

A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága és a Keresztény Múzeum szervezésében megvalósuló időszaki kiállítás szeptember 26-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban.

Borítókép: Fábry Kornél, a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára az Átlényegülés – Az eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén című, a NEK Általános Titkársága és a Keresztény Múzeum időszaki kiállításának megnyitóján a Pesti Vigadóban 2018. augusztus 27-én.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!