Száz év történelem

2018.08.17. 12:15

Bemutatják a Magyarok Romániában című dokumentumfilm második részét

Az erdélyi magyarság Nagy-Romániában címmel a két világháború közötti útkeresést mutatja be a sorozat második része, melynek premierjét a Kolozsvári Magyar Napokon tartják augusztus 21-én.

Magyarok Romániában – száz év történelem címmel az elmúlt száz év történelmi eseményeit felölelő dokumentumfilm második részét mutatják be augusztus 21-én, kedden 19 órától a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának aulájában – adja hírül a Maszol.ro.

Mint írják, az eseményen részt vesz a film rendezője, Vig Emese, Bárdi Nándor szakmai irányító és Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke. Ezt megelőzően, 18 órától ugyanitt megtekinthető lesz a sorozat első, az I. világháború kitörésétől a Trianonig vezető útról szóló része. A dokumentumfilm-sorozatban a szakma legnevesebb történészei mondják el az elmúlt száz év eseményeit. A filmekben sok archív, főleg korabeli híradókból származó felvételt használnak – áll a portál cikkében.

„1920. június 4. után a kisebbségi helyzetbe került erdélyi magyarság háta mögül eltűnt a magyar állam. És helyette jött a román nemzet államépítő intézményesítése a maga új apparátusával: a jegyző, a csendőr, az ortodox egyház, az állami tanító, az adóhivatalnok, amellyel szemben Erdély magyar kisebbsége teljesen védtelen volt. Hogyan szembesült ezzel a közösség? Milyen lehetőségek álltak rendelkezésére az erdélyi magyarságnak? Hogyan jutottak el a történelmi tények elfogadásától az Erdélyből távozó Makkai Sándor püspök Nem lehet! – kimondásáig, majd az Ahogy lehet!-felkiáltásig? Trianontól a Belvedere-ig. Az erdélyi magyarság Nagy-Romániában címmel a két világháború közötti útkeresést mutatja be a Magyarok Romániában második része” – szól a film beharangozója.

„Azt szeretnénk, hogy a többség és kisebbség új nemzedékeit ne a párhuzamos történelmi szemléletei közötti szakadék válassza el, hanem a közös jövő építése kösse össze.

El akarjuk mondani saját álláspontunkat, hiszen azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt évszázad megítélésében jelentős eltérés van a román és a magyar történész-társadalom szemléletében, a közös történelem kidolgozása rendre elakadt”

– idézi a Maszol az RMDSZ csütörtöki hírlevelét.

Borítókép: részlet a dokumentumfilmből. Forrás: Facebook / RMDSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!