Ilyen hang nincs minden bokorban

2018.08.28. 11:31

Kozma Orsi minden találkozásból kihozza a legtöbbet

Az énekesnő szeptember 16-án lép a Müpa színpadára, ahol többek közt olyan sztárokkal zenél majd, mint Dés László, Behumi Dóri, Novák Péter vagy Zséda.

Budapest, 2018. március 21. Kozma Orsi énekesnõ a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban az egykori Cotton Club Singers vokálegyüttest idézték meg a meghívott vendégek. MTVA Fotó: Zih Zsolt

A kivételes hangú, mesteri technikával és utánozhatatlan stílussal zenélő énekesnőnek az országos ismertséget a Jazz+Az együttes, majd a Cotton Club Singersben betöltött szerep hozta meg, de játszott musicalben is, az elmúlt években pedig a Kozma Orsi Quartet muzsikusaival, vagy épp szólóban nyűgözte le a közönséget. Sejthető, hogy nem lesz ez másképp a Müpában sem, ahol az énekesnő Találkozások címmel ad koncertet.

Akárhogy is, Kozma Orsi színpadi jelenlétét sosem lehet figyelmen kívül hagyni – de ki akarná? A sokoldalúsága és hangi virtuozitása mellé kedves, őszinte és közvetlen személyiség párosul, ami akkor is sugárzik mindenfelé, ha a művésznő épp meg sem mukkan.

Kozma Orsi a színpadon a Müpában (Művészetek Palotája) adott koncertjén 2017. augusztus 25-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az énekesnő olyan könnyedséggel szólaltatja meg a legnagyobb slágereket – akár egyedül, akár csapatban -, hogy az embernek szinte az az érzése: nem is énekel, csak „átengedi magán a zenét”. Nem csoda, hogy a Music&me portálnak adott interjúban Orsi azt vallotta: mindig, minden pillanatban zenét hallgat, akár az autójában, a telefonján vagy a nászajándékba kapott lemezjátszón. Mint mesélte, ez a szerelem családi öröksége. „Az anyukám nagy zenerajongó, ő sokféle zenét hallgatott a klasszikus zenétől a rockig. Beatles, Bruce Springsteen, emlékszem, Julio Iglesias is ott volt a lemezek között. Lehet, hogy tudat alatt ez is hatással volt rám. A nagymamám vette észre, hogy jó a hallásom, és ő próbált a zene felé terelgetni. Többek között neki köszönhetem azt is, hogy eljutottam a Magyar Rádió Gyermekkórusának a felvételijére, és általános iskolásként nagyon szép éveket töltöttem ott” – idézte fel a díva.

Elmondta, hogy sokáig kacérkodott a színházi élettel is – helyettesítette például Tunyogi Bernadettet a Valahol Európában c. produkcióban, Éva szerepében -, de aztán más jellegű találkozások vezették ahhoz a döntéshez, hogy az énekesi pályát válassza. Mások mellett vokálozott a Kimnowakban, közreműködött az azóta is töretlen sikerű A dzsungel könyve c. musicalben, de számtalan előadó lemezén, koncertjén is – sőt, nem titok az sem, hogy a kilencvenes évek popzenekarainak sztárjai nem egyszer az ő hangjára tátogtak.

A Jazz+Aznak, a Cotton Club Singersnek és a Kozma Orsi Quartetnek köszönhetően mára az ország egyik első számú énekesnőjévé vált. Elárulta, hogy a gyerekeivel is van zenei értelemben vett közös pontja: no, nem a gyerekek által istenített Dua Lipa, hanem Michael Jackson. „Emlékszem, hogy a Pop Expressz különböző lapszámaiból össze lehetett rakni egy hatalmas Jacko-posztert az volt az egyik fő ereklyém, anyukámékat teljesen kikészítettem, mert állandóan azt puszilgattam. Szerelmes voltam belé, bevonultam a szobámba, és a Badet meg a Thrillert agyonhallgattam a walkmanemen” – mondta nevetve Orsi a Music&me portálnak.

Kozma Orsi és lányai
Fotó: Hot!

Ahogy a zenei és a színházi életben a sok különböző műfajjal és stílussal, úgy Kozma Orsi számtalan előadóval, énekessel és alkotóval is találkozott eddigi, elképesztő gazdag pályafutása során. A Müpa színpadán, szeptember 16-án annak lehetünk tanúi, hogy Orsi minden egyes zenei találkozásába a lehető legtöbbet tette bele, és a legtöbbet is hozta ki belőle: így teszi most lehetővé a közönségnek, hogy egyszerű koncertélmény helyett valódi találkozásban részesüljön. Az énekesnő szavaival egyrészt támpontokat adott a nem mindennapi hangversenyhez, sőt, alaposan fel is csigázta az érdeklődést:

Lesz jó pár meglepetés, például a Jazz+Az-os lányokkal nem a megszokott hangzással adunk elő dalokat, de nem akarom lelőni a poént. A Cotton Club Singers esetében is érdekességekre lehet számítani, mert nem a szokványos felállásban éneklünk, három nő és egy férfi lesz a színpadon: Fehér Gábor, Szűcs Gabi, Zsédenyi Adrienn és jómagam.Novák Péter vendégszereplésével pedig egy régi álmom válik valóra, régóta szerettem volna, hogy elénekeljünk együtt egy Rolling Stones-dalt, a másik pedig a Kimnowak Gyémántja lesz. Dés Lászlóval pedig kicsit a színházi múltamban kalandozunk, és olyan számokat válogattunk össze, amiket nagyon régen énekeltem, és olyan is lesz, amit még egyáltalán nem hallhattak tőlem.”

A koncertről minden információ megtalálható a Müpa honlapján.

Borítókép: Kozma Orsi énekesnő a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!