művészettel a művészetért

2018.10.01. 18:00

Egyedülálló fotókkal erősít a Nemzeti Színház

Színművészeit, általuk pedig idei bemutatóit hirdeti a Nemzeti Színház a új kampányával.

Forrás: Nemzeti Színház

Fotó: Rózsa Erika

Október 1-től, hétfőtől indul a Nemzeti Színház idei bemutatóinak kampánya, amelyben a színház színészeinek művészi fotóit használják – figyelt fel rá az Origo.

A kampánnyal színművészeit és premierjeit egyszerre népszerűsíti az színház. Októberben Ács Eszter, Csurka László, Berettyán Sándor és Fehér Tibor (mindannyian Az ember tragédiájának szereplői), valamint Szűcs Nelli, Katona Kinga, Rácz József és Tóth László (mindannyian az Álomgyár című produkcióban játszanak) portréfotóival találkozhatnak az érdeklődők az utcán, a villamosmegállókban, az újságokban és az interneten egyaránt.

Az új kampánnyal az volt a színház terve, hogy a friss, izgalmas stílusban készült plakátok, melyekhez a fotókat Rózsa Erika fotóművész készítette, látványukkal vonzóvá tegyék az előadásokat.

A színészek ruhája, kellékei, a fotók hangulata illeszkedik az előadásokhoz. Egy-egy fotó elkészítéséhez a sminkeléssel, fodrászattal, öltöztetéssel, világítással együtt átlagosan három órára volt szükség, az utómunkálatok újabb órákat vettek igénybe.

A plakátfotózáshoz a Nemzeti Színház társulatának mind a 35 színésze modellt állt, és a következő hónapokban mindannyiuk arcával és rajtuk keresztül az új bemutatók címeivel is találkozhatnak majd a közterületen és az egyéb felületeken. Az elkészült plakátokat a nézők a Nemzeti Színház honlapjáról tölthetik le, és háttérképként is használhatják, a közönségtalálkozókon pedig dedikálják őket a művészek.

Kreatív ötlet: Bánfalvi Laura

Fotó: Rózsa Erika

Smink: Balázs Jelena

Haj: Major Tamás

Külön köszönet: Hosszú Rita, Árvai Ödön Ferenc, Kulcsár Edit, Kozma András

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!