Folytatják

2019.04.18. 11:00

Cáfolja a feloszlásáról szóló híreket az ExperiDance

A repertoárt szerencsére csak időszakosan állították le. Nyolc kiváló táncművészük ugyan távozott, de nem adják fel. A művészi színvonalból pedig nem engednek.

Budapest, 2017. augusztus 7. Az ExperiDance Tánctársulat elõadása a masters korosztályú vizes világbajnokság megnyitóján a Margitszigeti Atlétikai Centrumban 2017. augusztus 7-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Legelőször a Táncélet című portál – s annak cikkét átvéve számos egyéb orgánum – írt csütörtökön arról, hogy 19 év közös munka után feloszlik az ExperiDance Production. A Táncélet cikkében utaltak arra is, hogy a társulat honlapja szerint az április 17-i Nagyidai cigányok az utolsó előadás a RAM Colosseumban, ezt követően minden előadás elmarad „technikai” okokra hivatkozva. A Táncélet értesülése szerint a társulat vezetésében „személyes ellentétek és az elmaradó kulturális TAO pénzek” miatt alakult ki a válsághelyzet.

A sajtóban végigszáguldó – általunk is szemlézett – hír láttán a az ExperiDance Production tulajdonosa és menedzsmentje sajtónyilatkozatot juttatott el a szerkesztőségünkbe, melyben – mint fogalmaznak – „egyértelmű és határozott” cáfolattal kívánnak reagálni erre a „negatív médialavinára”.

Nyilatkozatukban felhívják a figyelmet arra, hogy „a társulat tulajdonosai nem döntöttek a társulat felbomlása mellett”, s erről egymás között semmilyen belső tárgyalást sem folytattak.

Elismerik, hogy a repertoárjukat ugyan „időszakosan leállították”, de ennek okaként azt nevezik meg, hogy egyszerre „nyolc kiváló, tapasztalt táncművész” távozott tőlük rövid időn belül, olyan művészek, „akiknek többsége fajsúlyos, többnyire szólista szerepeket töltött be a darabjaikban”.

Mint közleményükben kifejtik, ebben a helyzetben nem kívánnak kompromisszumot kötni magukkal, hiszen – mint írják – ezzel azonnal becsapnák leghitelesebb véleményformálóikat, a nézőinket. Így tehát

tudatosan el akarják kerülni azt, hogy a műveiket megnyirbálják, s a színpadi minőséget csak félig felkészült szereplőket színpadra állítva tegyék kétségessé.

Közleményükben beszámolnak arról is, hogy az ExperiDance professzionális próbatermi körülményei között jelenleg is javában zajlik a távozó művészek megfelelő utódainak kiválasztása, vagyis a „főszerepek visszapótlása”.

A társulat minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy számtalan szerződéses kötelezettségének eleget téve mielőbb újra színpadra lépjen, olyan minőségben, mely minőség alapján anno kiérdemelte nézőitől a „Ritmus Ünnepe” kitüntető jelzőt!

- zárul az Experidance Production tulajdonosainak és menedzsmentjének közleménye.

Mint korábban is megírtuk, a társulatot Román Sándor alapította 2000-ben, producere Vona Tibor volt.

A sikeres társulat egyedi sajátossága, kivételes jegye, hogy a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és kortárs irányzatokkal szelídíti, vagy épp a végletekig fokozza – olvasható a társulat portálján.

Borítókép: az ExperiDance Tánctársulat előadása a masters korosztályú vizes világbajnokság megnyitóján a Margitszigeti Atlétikai Centrumban 2017. augusztus 7-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!