Külképviseleteken vetítenek

2019.04.30. 12:43

Pekingtől Chicagóig ünneplik a magyar filmet

A külföldi magyar intézetek a Magyar Nemzeti Filmalappal együttműködésben félszáz filmet mutatnak be világszerte.

Idén először a magyar külképviseletek is megünneplik a magyar film napját, száz év legjobb alkotásaiból válogatva.

A külképviseletek, köztük a külföldi magyar intézetek a Magyar Nemzeti Filmalappal együttműködésben félszáz filmet mutatnak be világszerte.

Korda Sándor Aranyembere a legkorábbi, Sándor Pál Vándorszínészek című filmje pedig a legfrissebb, amelyet most megismerhet az érdeklődő külföldi közönség.

Bemutatnak olyan kultikus alkotásokat is, mint a Körhinta, az Örökbefogadás, a Szerelmesfilm vagy a Moszkva tér – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkársága kedden.

Az 1968-ban forgatott A Pál utcai fiúkat Ankarában, Dublinban, Kolozsváron, Londonban és Taskentben vetítik, az ugyanabban az évben készített Egri csillagokat Düsseldorfban és Hanoiban, de az elmúlt évek filmtermésének legnépszerűbb alkotásai is láthatóak lesznek.

Mint írták, a filmművészet – köszönhetően a közelmúlt sikereinek – egyre fontosabb szerepet tölt be a magyar kulturális diplomáciában.

Évről évre több helyen szerveznek a külképviseletek magyar filmnapokat, filmheteket és fesztiválokat, ezek célja nemcsak a magyar filmalkotások bemutatása, hanem ezen keresztül Magyarország megismertetése, az országról alkotott kép színesítése, az érdeklődés felkeltése.

A Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére idén másodszor ünneplik a magyar film napját április 30-án, az első magyar film bemutatójának napján.

Borítókép: Jelenet a Vándorszínészek című filmből

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!