szerencse

2019.05.10. 22:30

Kabalák segítik őket: titkaikról beszéltek a Kamara Virtuózok versenyzői

Noha minden induló hisz abban, hogy a tehetség, az alázat és a tudás az, ami sikerre viszi őket a komolyzenei pályán, egy-egy apró kis segítség nem árt. A legutóbbi műsorban arról is beszéltek, hogyan készülnek a fellépésekre.

Forrás: A Seven Sax Együttes

Fotó: Kaszner_Nikolett / MTVA

A június 7-ig minden péntek este látható Kamara Virtuózokban május 10-e óta már csak hat kamaraegyüttes szerepel, az elmúlt két hétben egy-egy csapattól el kellett búcsúzni. Az indulók tehát nem bíznak semmit a véletlenre, ha valamiről úgy gondolják, hogy szerencsét hozhat, akkor azt alkalmazzák.

A TamBorEn Trió tagjai például egy pillanatig sem titkolják, hogy nagyon édesszájúak, sőt, bevallották, hogy a fellépés előtt feltétlenül esznek valami nagyon cukros, nagyon habos édességet.

A kedvenc közös sütink a krémes

– mondta nevetve Lugosi Ali, aki korábbi kis Virtuózként segíti a fiúk munkáját.

A Pontasto Gitárkvartettről kiderült, hogy a színpadon nem használnak pengetőt, mert akkor egészen máshogy szólalna meg a gitárjuk, ezt pedig nem szeretnék. Ahhoz azonban, hogy megfelelő legyen a hang, naponta 20-30 perc körömápolásra van szükség: reszelésre, polírozásra.

Sárközy Lajos és Zenekara úgy véli, hogy a zene segít közel kerülni Istenhez, nem meglepő, hogy ők hárman közösen imádkoznak a fellépések előtt. Az Aeris Brass Quintett tagjai szerint ők attól jók, hogy nagyon sokat hülyéskednek és nevetnek együtt, de azért hálásan rakták zsebre a felkészítő tanáruktól kapott trombitás Hupikék törpikét is – mi baj lehet belőle…

Fotó: a Flautica együttes
Forrás: Kaszner Nikolett / MTVA

A négy fuvolás lány, a Flautica együttes tagjai elég időt szánnak arra, hogy a zenén kívül is legyenek közös programjaik. A csapatépítés általában társasjátékozásból vagy kártyázásból áll. A fiatal hölgyek esküsznek rá, hogy ettől jobb lesz köztük az összhang a színpadon is. Igazuk lehet, hiszen a legutóbbi adásban Várdai István Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész nekik adta a védettséget jelző hegedűt, így nekik nem kellett aggódni amiatt, hogy tovább jutnak.

Amikor valakinek nem volt szólama, akkor is mozgott a többiekkel, fantasztikusan együtt voltatok – dicsérte a fiatalokat Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester.

Borítókép: Kaszner Nikolett / MTVA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!