Dalszínházi élmények

2019.05.02. 12:40

Országszerte nagy siker az Operát az Operából program

A sorozat jövőre a Nabucco, a Parasztbecsület és a Carmen koncertszerű előadásaival folytatódik.

Forrás: Magyar Állami Operaház

Fotó: Csibi Szilvia

52 helyszínen csaknem 24 ezer néző és több mint 82%-os látogatottság mellett, a vidéki közönség szeretetétől övezve ért véget a Magyar Állami Operaház a Filharmónia Magyarországgal közös 2018/19-as „Operát az Operából!”-turnéja.

2018 szeptemberétől 2019 április végéig 22 magyarországi nagyvárosban, köztük 18 megyeszékhelyen mutatkoztak be a turné keretében az Opera együttesei.

A „Puccini Itáliája” tematikus évad névadó zeneszerzőjének három méltán népszerű operája, a Bohémélet, a Turandot és a Tosca koncertszerű, félig szcenírozott előadásai mellett tíz megyeszékhelyen – ahol nem működik operatagozat vagy szimfonikus együttes – négyestés bérletsorozattal is készült a budapesti intézmény, így az évadtematika jegyében nagyzenekari hangverseny és verista operagála színesítette a sorozatot, míg a Magyar Nemzeti Balett klasszikus és modern koreográfiákból állított össze koncertprogramot a turnéra.

Fotó: Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház

A közönség előadásokon tapasztalható lelkesedése és számtalan megkeresés arra sarkallta az intézményt, hogy a 2019/20-as Keresztény Évadban is folytassa a megkezdett sorozatot. Az évadtematikához is kapcsolódva újabb három népszerű opera jut el félig szcenírozott formában 22 megyeszékhelyre és megyei jogú városba, az Opera vezető művészeinek tolmácsolásában.

Verdi egyetlen bibliai témájú darabja, a Nabucco 2019 november-december folyamán Veszprémbe, Miskolcra, Nagykanizsára, Szekszárdra, Hódmezővásárhelyre, Győrbe, Kaposvárra és Tatabányára látogat.

Fotó: Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház

Ezt követően a 2020-as húsvéti időszakában az Opera hagyományos Húsvét Mascagnival című programja, amely a Parasztbecsület mellett a szerző Messa di Gloria című feltámadási miséjét tartalmazza, az Erkel színházi előadások mellett Békéscsabán, Szolnokon, Szombathelyen, Salgótarjánban, Debrecenben és Kecskeméten csendül fel. Végezetül az évad végén, annak tematikájához már kevésbé kötődve Bizét Carmenje lesz hallható Szegeden, Egerben, Dunaújvárosban, Sopronban, Zalaegerszegen, Székesfehérváron, Pécsett és Nyíregyházán 2020 júniusában.

Borítókép: Puccini-gála Egerben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!