Interaktív tárlat

2019.07.10. 15:50

Az egri Dobó István Vármúzeum vezeti a vidéki látogatottsági toplistát

A Magyar Nemzeti Galéria és a Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteménye után az országos látogatottsági rangsorban is dobogós helyen végeztek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2018-as adatai alapján a Dobó István Vármúzeum vezeti a vidéki látogatottsági toplistát, sőt, tavaly a fővárosban is csak két gyűjteményt tekintettek meg többen az egrinél – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Habis László közölte:

a Magyar Nemzeti Galéria és a Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteménye után az országos látogatottsági rangsorban is dobogós helyen végzett a Dobó István Vármúzeum, mely társintézményeivel – a Gárdonyi Géza Emlékházzal, a Ziffer Sándor Galériával és a Valide Szultána Fürdőrommal együtt – 2018-ban összesen mintegy 405 ezer vendéget fogadott.

A váron belül a Kazamatát és a benne található kiállításokat nézték meg a legtöbben: mintegy 160 ezer látogató volt kíváncsi a föld alatt erődrendszerre. Kiemelkedő mutatóval büszkélkedhet a múzeum egy éve megnyílt Fegyvermustra című kiállítása is, melyet múlt év végéig több mint 81 ezren néztek meg – tette hozzá, emlékeztetve, hogy

az interaktív tárlat fókuszában a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében megvásárolt, csaknem háromszáz darabból álló Péterváry-fegyvergyűjtemény darabjai állnak, kiegészítve a Vármúzeum saját anyagával.

A polgármester szólt arról is, hogy a Vármúzeum tárlatai mellett számos egyéb tevékenységgel és látnivalóval is várja látogatóit; múzeumpedagógiai programok keretében 882 foglalkozást tartottak 20 ezret meghaladó számú részvevővel 2017-től az elmúlt év végéig a várban és a Várműhelyben.

Habis László tájékoztatása szerint a város sokat tesz az Egri vár és a Dobó István Vármúzeum népszerűségének megőrzéséért, növeléséért. Ennek jegyében jelenleg is komoly örökségvédelmi és turisztikai attrakciófejlesztési célú beruházások zajlanak a komplexumban, például megújul az 1986-ban megnyitott és legutóbb 1998-ban átalakított, a középkori Magyarország büntetési nemeit bemutató Börtönkiállítás.

Az eredetileg közszemlére tett tárgyak meghagyásával új installáció készül, melyet élethű panoptikumi bábuk egészítenek ki. A tárlat installációjában, tervezett enteriőrjeiben, tabló- és képanyagában, rekonstrukcióiban összességében a 14-18. század, de különösen a 16-18. század büntetőjogi viszonyait, épített környezetét, anyagi kultúráját tervezi bemutatni

- mondta a városvezető. Jelezte: mindezzel párhuzamosan középkori látványkonyhát alakítanak ki a Cipóosztó házban, mely a Börtönkiállítás és a Dobó-bástya mellett található romos falakkal tarkított területen helyezkedett el egykor. A projekt során az épület maradványai fölé védőfalakat húznak, benne pedig a helyszín eredeti funkcióját bemutató középkori látványpékséget, látványkonyhát és étkezőhelyet alakítunk ki.

A napokban indult két fejlesztés a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként 173 millió forintból valósul meg.

Borítókép:

Az Acél és arany, oszmán fegyverkincsek az Iparművészeti Múzeum és a Dobó István Vármúzeum gyűjteményéből című kiállítás az egri vármúzeumban 2017. augusztus 25-én. A tárlat november 27-ig tekinthető meg.

MTI Fotó: Komka Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!